Weskó

Hamarosan tényleg a másik felünk lesz a telefonunk, érkezik a Google Lens

2017. május 18. 22:05 - Molnár Balázs L.

screen-shot-2017-05-17-at-10-14-12-am1.png

 Talán még emlékeztek a Galaxy S8 bemutatójánál, amikor is a cég előállt a saját intelligens asszisztensével, a Bixby-vel. Ehhez pedig jár egy olyan funkció, ami annyit tesz, hogy amikor ráirányítjuk egy tárgyra, legyen az akár egy bicikli vagy egy táska, a szoftver felismeri azt, majd elkezdi keresni az interneten a hozzá kapcsolódó dolgokat, hol lehet megvenni stb. Na most pedig hamarosan ennek lesz a konkurenciája a jó öreg Google, annak is az asszisztensébe épülő Google Lens funkció.

- A Google Assistant már elérhető egyébként iOS-re is, így már jó formán bárki használhatja.- Tulajdonképpen ugyanezen a technológián nyugszik az egész - nem is értem, hogy 2017-ig kellett erre várni, azt hittem már rég van -, simán ráirányítjuk egy virágra a telefonunk kameráját, majd az kiböki hogy az milyen virág, illetve gondolom több dolgot is megtudhatunk ezen felül majd róla. Ahogy a Bixby, ez is képes épületekről információkat szerezni, így akár egy étterem mellett elmenve, csupán ráirányítjuk a Lens-t az adott helyre, majd pár pillanat múlva a kijelzőn láthatjuk az értékeléseit az étteremnek. Ez mind mind marha jó funkció szerintem, hatalmas segítség lesz a mindennapokban.

google-lens-3.png

 A legjobb pedig, hogy többet nem kell semmi WiFi kóddal nem kell majd bajlódnunk, csupán megmutatjuk az alkalmazásnak a WiFi SSID-jét és a jelszavát, a telefon pedig automatikusan csatlakozni fog a hálózatra. Marha jó. Egyébként a Google Assisant mellett, még a Google fotók alkalmazásba is belekerül majd a Lens, így akár ott is használhatjuk majd. De ez hosszútávon jó nekünk? Rövidtávon biztos, hatalmas segítség lesz számunkra a mindennapokban, ahogy már eddig is teszik a mobiltelefonjaink. Azonban nem fogja csökkenteni az emberek tevés vágyát, nem lesznek "félkezűek" az emberek tőle? Ha például lemerül a mobil, és mivel nem próbálkozott dolgokkal, nincs tapasztalata hogyan kéne rögtönözve megoldani dolgokat, mert mindent a mobiljára hagyott? Vagy ahogy a múlthéten szembesültünk azzal, hogy még mindig rengetegen használnak Windows XP-t és Windows 7-et, ezért akkora szopórollerba futott a fél világ, hogy csak na? Mi van akkor ha ez a mobiljainkkal történik? Apokalipszis? Gondolok itt a most kezükben mobilokkal felnövőkre, mert aki helyén tudja kezelni ezeket a szolgáltatásokat, annak csupán egy jobb életet tud biztosítani ez a funkciót. De ez nagyjából mindennel így van. Nem fogják megfosztani az embereket azoktól a dolgoktól ezek az eszközök, amiért érdemes embernek lenni? Amiért érdemes felfedezni a várost, megismerni új embereket, jó kajákat enni?

Ha tetszett a cikkem, és szeretnéd támogatni a munkám, kérlek dobj egy lájkot a  Facebook oldalamra,  esetleg oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr1912519279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása