Weskó

Nyomjad bébi - Kritika

2017. július 01. 22:08 - Molnár Balázs L.

baby-driver_1.jpg

 Már nagyon ki voltam éhezve egy ilyen gyöngyszemre, most pedig annyira beütött a cucc, hogy próbálom összeszedni a darabjaim. Atyaúristen mi volt ez. Na nézzük is miről szól, aztán essünk neki, miért is volt ennyire zseniális a Nyomd, bébi, nyomd.

A történet szerint Bébi (Ansel Elgort) egy sofőrt alakít, aki a bankrablókat szállítja. Gyerekkorában megsérült a hallásra, így folyamatosan csend a füle, ezért pedig állandóan zenét kell hallgatnia, csak úgy múlik el a csengés. Aztán egyszer rossz lóra tesz és olyan ember áruját lopják el, akiét nagyon nem kellett volna. Innentől kezdve pedig Doc-nak (Kevin Spacey) dolgozik, hogy törleszthesse az okozott kárt.

Természetesen jön az utolsó megbízás, amivel végleg befejezheti a bankrablók szállítását és kiszállhat a dologból. Ezután pedig elszabadul a pokol és nincs megállás egy pillanatig sem. Volt benne szerelmi szál, bemutatta milyen egy függő kapcsolatban lenni, ami úgy tűnik megszakítható, de mindvégig tudjuk, hogy ez bizony nem ilyen egyszerű. 

baby-driver-movie-23.png

Én még most is érzem a pezsgést, komolyan annyira elkapó hangulata van a filmnek, olyan szinten pörög és pumpálja az adrenalin szintet, hogy ilyennel még nem is nagyon találkoztam az életemben. Én nagyon háklis vagyok a filmzenékre, hisz vagy a mennybe repülhet egy alkotás a jól kiválasztott muzsikákkal vagy a porba tiporhatja saját magát. Itt elmondhatjuk, hogy zseniális zeneválasztás volt, minden másodperce tökéletesen volt megkomponálva, rengetegszer a lövöldözéshez igazítva, amit talán csak a mozi tudott visszaadni igazán. Nem két perc lehetett ilyen szinten zseniális zenéket összeválogatni hozzá, de minden másodperce megérte.

Edgar Wright fogta, és a zenék köré összerakott egy filmet. De még milyet.. Bocs amúgy, hogy ennyit pofázok a zenékről a filmben, de engem levett nagyon a lábamról. Főleg, hogy számtalan poént építettek a sztoriban is rájuk, így még közelebb érezhettem magamhoz az egész filmet a zenék által. A vágások meg világbajnokok voltak, annyira pörgősre, akció dúsra, gyönyörűre voltak összerakva a jelenetek, főleg egy-egy üldözéses vagy simán csak lövöldözős jelenetek, hogy azt még a John Wick második része is megirigyelné. Pedig ott aztán volt aprítás rendesen. Fogta az összes klisét a film, kidobta a fenébe és mert újítani, ezzel pedig lesöpört mindent, amit eddig tudtunk, vagy tudni véltünk az akciófilmekről. Új zsáner született. Basszus ott mosolyogtam végig, mint egy hülye gyerek. Még. Akarom. Újra és újra.

baby_driver_df_05205_r.jpg

A karakterek pedig egytől-egyig vitték a prímet. Kevin Spacey szokásosan, már kisujjból kirázta a gonosz bandavezért, Jamie Foxx a vicces hülye gyereket, Ansel Elgort pedig a Beavatott filmek után végre kapott egy igazán jó szerepet. Úgy érzem egyébként, hogy nem is tudom és nem is lehet átadni ennek a filmnek a varázsát, azt az elragadó pörgős hangulatot, a lassú mégis aranyos és szórakoztató jeleneteket, a poénokat amik a komoly dolgokat is egy másodperc alatt képesek voltak úgy feloldani a hangulatot, ami egy Halálos iramnál csak még cikisebbé tette a dolgokat, itt pedig tökéletesen működött.

Nem is akarom tovább húzni, én sosem szoktam filmre tízes értékelést adni, viszont ez a kilences tízest ér nálam. Az utóbbi évek, ha nem minden idők legjobb akciófilmjét tette le Edgar Wright a Nyomd, bébi, nyomd-dal, ezért ha idén csak egy filmet nézel meg moziban, akkor mindenképpen ajánlom neked, mert garantáltan olyan szórakozásban lesz részed, amire valószínű mostanában nem lehetett alkalmad moziban. A film soundtrackje pedig épp most került be a lejátszási listámba és valószínű megutálásig ezek a muzsikák fognak szólni a fülemben. Hogy addig se csengjen.

Kötelező darab

90%

Még több kritikát akarok!

 Ha tetszett a cikkem, és szeretnéd támogatni a munkám, kérlek dobj egy lájkot a  Facebook oldalamra,  esetleg oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr812634197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása