Weskó

Skandinávia a krimik királya? - A Nyomtalanultól a Palackpostáig

2017. január 22. 21:23 - Molnár Balázs L.

palackposta_06.jpg

Ha igazi krimire vágysz, ami hollywoodi szuperprodukciókat reggelizik, akkor irány a skandináv krimik világa.  regényei alapján készült filmek immár trilógiává duzzadtak a tavaly érkező Palackpostával, ahol ismét a Q ügyosztály újabb rejtély megoldására kényszerülnek. Mind a Nyomtalanul, és mind Fácángyilkosok is olyan atmoszférával rendelkezik, hogy köpni nyelni nem tud az ember közben. Se utána. Eszméletlen hatással vannak a nézőre, és a sztorik is brutálisan jók. Talán a harmadik részt éreztem kicsit gyengébbnek, de még ez is bőven tisztességes iparosmunkának nevezhető. Főleg, hogy napjaink egyik fontos kérdését pedzegeti, a vallási fanatizmust hozták be. Például egy Vaksötét bőven elbújhat az alábbi trilógia mögött, csak hogy hozzak egy példát a közelmúltból, és a jó öreg Amerikából. Hálisten' Jussi Adler-Olsennek még számtalan regénye van, így remélhetőleg hamarosan érkezhet folytatás a trilógiához. Nos ennyi lett volna ez a kis szösszenet, ha szeretnél még hasonló, rövidke összefoglalót/ajánlót/kritikát filmekről/sorozatokról, amit ha nem is mindennap, de akár hetente több is jöhetne, akkor írd meg kommentbe, vagy dobj egy lájkot, esetleg ha úgy érzed, oszd meg.

Ajánlott

75%

komment

Így játssz konzolként a mobiloddal - AirConsole

2017. január 19. 15:00 - Molnár Balázs L.

maxresdefault_5_1.jpg

Használd a telefonod kontrollerként, játssz gépen vagy okos tévén, akár a haverokkal is.

 Végre egy igazán jó ötlet került megvalósításra, mindig lesem az új alkalmazások listáját, miből is lehetne valami értelmes tartalmat összerakni nektek, folyamatosan tesztelem és használom őket, most pedig beérett a fáradozásom. Az AirConsole egy böngésző alapú platform, ahol futnak majd az elindított játékok. Ez okos tévén és számítógépen egyaránt működik, így nem lesz gond akkor se, ha a nappaliban akartok egy baráti összejövetelkor játszani.

Tovább
komment

Látnod kell az Apple 1984-es Superbowl reklámját

2017. január 18. 21:30 - Molnár Balázs L.

apple-1984-model.jpg

Jórészt lassan már a reklámok miatt rendezik meg a Super Bowl-t, kis túlzással. Hatalmas versengés folyik minden másodpercért a nagy gyártók között, hisz több százmillióan nézik évről évre. Az 1984-es eseményen az Apple is leadott egy reklámot, ami azért igencsak menő a mai napig. Az a Ridley Scott rendezte, akinek köszönhetjük a most futó Tabu sorozatot, Tom Hardy főszereplésével, A férjem védelmében-t és a The Man in the High Castle is az ő nevéhez fűződik. De a Szárnyas fejvadász, a Mentőexpedíció és az új Alien film is a kezei alatt készültek. A reklámot pedig, a mára már klasszikussá vált George Orwell 1984 című könyve alapján készítette el.

think-different.jpg

Gondolkozz másképp.

 Elég hatásosra sikerült, már maga a könyv megér egy misét, főleg, ha fogja egy nagyon jó rendező, és csinál belőle egy olyan reklámot, amit tuti nem felejtünk el. Az Apple, ami mára már az egyik, ha nem a legnagyobb gigatech céggé nőtte ki magát, már 1984-ben is arra sarkalta az embereket, hogy gondolkozzanak másképp. Akit érdekel, nagyjából milyen is lehetett akkoriban Steve Jobs, és az Apple, ajánlom figyelmébe a 2015-ös Steve Jobs filmet, főszerepben Michael Fassbender, Kate Winslet és Seth Rogennel. Nagyon jól sikerült végre bemutatniuk, pedig csak nagyjából egy helyszínen mozog a film, de mégis át tudta adni azt, milyen is lehetett valójában. Az Ashton Kutcher félét pedig kerüljétek. Legyetek jók!

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

Ennyiért? Sok sikert! - Itthoni árat kapott a Nintendo Switch

2017. január 18. 21:03 - Molnár Balázs L.

nintendo-switch-zelda.jpg

Múlthét pénteken már olvashattátok, mire is képes a Nintendo új üdvöskéje, és hogy képes-e életben maradni ez a koncepció. Most pedig fény derült a magyar árra, amit ha jól emlékszem olyan 90-100 körülire tippeltem a 300 dollárhoz képest. Nos az alapgép konkrétan 109.999 Ft-ra jött ki, amennyiért már egy 1TB-os PS4 Slimet kapunk, 3-4 játékkal együtt. Úgy gondolom, ennyiért itthon megfog bukni, vagy legalábbis nagyon kevés fog fogyni belőle. Egyszerűen sokkal jobb választás a Playstation 4, illetve az Xbox One is ugyanennyiért. A 80-90 ezres határ még pont az volt, amennyiért elgondolkozott volna rajta az ember, illetve most is ennyiért megy a Wii U. Ami sok. Főleg úgy, hogy a legtöbb ember a grafikára, és arra megy, hogy elmondhassa az ő gépe a legerősebb. Sokakat nem érdekelnek a kreatív megoldások, a jópofa játékok, az interakciók bennük, illetve az innováció. Régen elég volt, most már úgy tűnik, kevés lesz ez, főleg ennyiért. De mondjátok el kommentben, ti mit gondoltok erről.

Konzol

Nintendo Switch konzol szürke vagy neon piros és kék Joy-Con-nal - 109 999 Ft

 

Kiegészítők

Joy-Con (bal) Grey - 16 999 Ft

Joy-Con (jobb) Grey - 16 999 Ft

Joy-Con Charging Grip - 10 999 Ft

Joy-Con pár szürke - 26 999 Ft

Joy-Con pár neon piros és kék - 26 999 Ft

Joy-Con csuklópánt szürke - 1 999 Ft

Joy-Con csuklópánt neon kék - 1 999 Ft

Joy-Con csuklópánt neon piros - 1 999 Ft

Nintendo Switch hálózati adapter - 9 999 Ft

Nintendo Switch hordozótáska és képernyővédő - 6 999 Ft

Nintendo Switch Pro kontroller - 23 999 Ft

 

Játékok

1-2 Switch - 16499 Ft (előrendelőknek 15 999 Ft)

Just Dance 2017 - 19 999 Ft

The Legend of Zelda: Breath of the Wild Limited edition 32 999 Ft

The Legend of Zelda: Breath of the Wild  The Legend of Zelda: Breath of the Wild- 22 999 (előrendelőknek 21999 Ft)

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

Így csinálnánk, mi magyarok? - A magyar Tezsla

2017. január 17. 23:08 - Molnár Balázs L.

 pokemon_osszefoglalo_1.jpg

Eközben, egy párhuzamos univerzumban:

 Kérdem én, hol a magyar elektromos autó?! Tuti vinnék, mint a cukrot. Mindenek előtt megszavaztatnánk, és sikeresnek nyilvánítanánk, hisz az emberek 98%-a igent mondott rá. Az árammal pedig nem lenne baj, mindenre megvan az emberünk. Hála a mi Lajosunknak. Vagy megmágneseznénk az órákat. Magyarok vagyunk. Nincs lehetetlen. Aztán kiírnánk rá egy tendert, amit természetesen, csak egy ember nyerhet meg. Nem mondom, hogy gázszerelők előnyben, de nem hátrány. Aztán egymást g.cinek nevezve, majd a magyar autózást forradalmasító jármű reklámplakátjait letépkedve, egy dakota közmondást morognánk az orrunk alatt. Vagyonnyilatkozatunkban pedig nem kellene feltüntetni, mert a gyereknek vettem. Mondjuk, csak 8 éves. De gondolni kell a jövőjére. Főleg, ha a családdal dobtuk össze az árát. A kész járműveket pedig a posta hozná házhoz, az előrendelés pedig már él. Úgy is, csak jövőre jön meg. A karácsonyra kapott erzsi utalványokat pedig beszámítják. Szerintem itt az idő! Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! Csináljuk meg! A bejegyzés szereplői, helyszínei nem valósak, bármilyen egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

 

 Ha tetszett a cikk, és szeretnél folytatást, dobj egy lájkot, vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

A szomszéd autója mindig zöldebb - Rimac Concept One bemutató

2017. január 17. 21:56 - Molnár Balázs L.

maxresdefault_4.jpg

Igen megint jövök az elektromos autóimmal, úgy látszik ez lett a fétisem az utóbbi időkben. Azt hiszem indul a elektromos autó rovat lassan. :D Már a horvátok is elektromotoros szuperautóval ijesztgetnek, bár már tavaly kész lett a bemutató modell, fogalmam nincs, miért csak most bukkantam rá. Gondolom senkit nem érdekel, miként sikerült összehozni az autót, csak mondjam már mit tud ez a bestia. A már-már szokásos elrendezésben helyezkednek el az autóban az elektromotorok, magyarul minden kerékre jut egy, amiket egy 82kWh-s akkumulátorpakk szolgál ki. Ezek összteljesítménye 1088! lóerő, és 1600Nm nyomaték, amivel a Concept One-nak 2,6 másodperc kell, hogy megugorja a százat. Viszont nem könnyű az autó, majd két tonnás, pontosabban 1850 kilogrammra sikerült, amit egészen 355km/h-ig tud repíteni a négy villanymotor.

concept_one-by-rimac-automobili-0.jpg

Hátsó kerekek meghajtására kicsit más megoldást találtak ki, itt egy kétfokozatú, duplakuplungos automata váltó foglal helyet. Összkerékmeghajtásnál pedig figyel a nyomatékelosztásra, magyarul a legjobban tapadó kerékre helyezi a nyomaték, aminek hála a legjobb gyorsulásra képes az autó. Fékrendszerből sem a leggagyibbat kapta, 100km/h-ról 32 méteren belül áll meg. Elég bitangra sikerült ez az autó is. Ja és az előbb pedig ránéztem a hivatalos oldalukra, ahol már egy sport változat is elérhető a kínálatukból. Igen? Ez most akkor mi volt? Egy kirándulós családi autó? Egy bevásárló kocsi? A sport változat, a Concept S nevet kapta. Erről csak annyit röviden, hogy 1384 lóerős. 365km/h a végsebessége. 1800Nm nyomaték. 2,5 másodperc alatt van százon. Amikor azt hiszed, nem lehet überelni. Olyankor tudd, mindig van egy kis kínai, aki jobb tőled. Ja amúgy a fenti kép nem véletlen. Bizony, összeeresztették egy LaFerrarival, és egy Tesla Model S-el is, szerintem tudjátok, mi célból.  

 Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

Februári moziajánló - #csakEGYperc

2017. január 16. 20:24 - Molnár Balázs L.

vissza_a_jovobe_tenyek_2.jpg

 Sziasztok srácok! Nos, mint láthatjátok, ma elmarad a szokásos reggeli bejegyzés, azonban most sem maradtok tartalom nélkül. Mégpedig azért, mert a Youtube csatornán ügyködtem tegnap, oda készítettem el az első teszt fázisú videót. A #csakEGYperc-ben összefoglaltam nektek a februárban érkező mozifilmek listáját, aminek a lényege, mint a neve is sugallja, hogy csupán egy perc alatt képben lehetsz, az adott hónapban érkező mozikról. Ha tetszik a koncepció, vagy ván más videó ötleted, dobd meg kommentben. Ja meg persze feliratkozni se felejts el. ;) 

 

 Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment
süti beállítások módosítása