Weskó

Egy startup, ami azt ígéri, megőrzi a tudatod a jövő számára

2018. március 19. 23:32 - Molnár Balázs L.

brain-machine-2-640x356.jpg

Ott tartunk jelenleg, hogy a mesterséges intelligencia egyre nagyobb és nagyobb teret nyer magának, mi pedig azt várjuk már, mikor tudjuk a tudatunkat átmenteni egy számítógépbe, hogy az örökké valósággá megmaradjunk létezni. Nos, ezt a tézist már rengeteg film és könyv megénekelte, azonban ahol jelenleg tart a tudomány, ez egyelőre lehetetlennek tűnik. Már csak azért is, mert még magát a tudatot sem tudjuk megmagyarázni.

 Mindenesetre egy Startup jött létre, a Nectome, akik ugyan nem azzal csábítanak minket, hogy egy pendrive-ra másolják a tudatunk, csupán egy speciális balzsamozási technikával megőrzik az agyunkat az utókornak, akár több száz évig is, hogy majd talán ők képesek lesznek rá. Természetesen halottnak kell lenni a folyamathoz. A cég pedig jelenleg halálos betegeknek lehet opció, akik szeretnék elősegíteni a tudományt, illetve akár esélyt adni magunknak, hogy akár több száz év múlva tudatukra ébredjenek egy szoftver formájában. A beavatkozás sikerességéhez gyorsaságra van szükség, a halál beállta után azonnal el kell kezdeni a folyamatot, méghozzá azért, mert az agynak még élő állapotban kell lennie, amikor a Nectome a nyaki artériákon keresztül befecskendezi az agyba az általuk kifejlesztett anyagot, csak így képesek arra, hogy teljes egészében megőrizzék az agyat. Valószínűleg hallottátok már azt a mesét, hogy Walt Disney-t is lefagyasztották, hogy majd ha ott tart a tudomány, akkor feltámasszák.

preserved-brain.jpg

Forrás: Extremetech

 Hát ez abszolút kamu, azonban létezik a fagyasztásos dolog, méghozzá folyékony nitrogénnel lefagyasszák a testet, ezzel megállítva minden folyamatot a testben. Jelenleg is az Alcor Life Extension  Foundation 150 testet tart ilyen állapotban, várva a megoldásra. Kérdés már csak az maradt hátra, hogy marad-e károsodás a fagyasztás után vagy minden épségben megmaradt. A cég ígérete alapján, ezeknek a módszereknek az ötvözése alapján képesek lesznek arra, hogy az agy nanométeres szintjéig megőrizzék azt tökéletes állapotában, továbbá az agyi idegsejtek közötti kapcsolatok teljes hálózatát. Talán ez lehet az a megoldás, aminek hála képesek lesznek a tudósok a tudatot újraalkotni. A cég azonban nem a testet és az agyat akarja megőrizni, csupán a benne lévő információkat kinyerni, hogy majd később egy számítógépben tovább élhessen. Már egy emberi agyat is alávetettek a procedúrának, aminek a végén sikerült a valaha legjobban megőrzött agyat előállítaniuk.

 Már befektetők és az állam is beállt mögéjük tőkével, aminek hála további kutatásokat végezhetnek a témában. Egyelőre azonban nem élesben megy a dolog, nem kérheti akárki az agya megőrzését, béta fázisban van a dolog. Mindenesetre a későbbiekben 10 ezer dollár előleget kérnének, amiért várólistára tennék az embert. A cég vezetője, Robert McIntyre szerint nem csupán az emberek tudata maradhatna hátra az utókornak, hanem a bölcsességük is, ha már kihalt az a generáció. Bár ahogy halad a világ jelenleg, nagyon úgy tűnik, nincs senkinek szüksége a bölcsességre, mindenki jobban tudja. Te hogy állsz a dologhoz? Szerinted van értelme vagy csupán pénzkidobás és a tudomány sosem lesz képes arra, hogy felélessze ezeket az embereket, esetleg megőrizze a tudatukat?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr1913753680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása