Nem csak a koronavírus tetőzött kis hazánkban, hanem a kereskedelmi tévézés is meglovagolta a fostenger legmagasabb hullámait. Nem elég, hogy olyan műsorokat generáltak a koronavírus miatt, mint a Maradj haza magadnak, Made in Karantén vagy a Maradj otthon, most 19-re lapot húzott a TV2, és rommá reklámozva leadta az Egyszer volt Budán Bödör Gáspárt.
Én viszont annál inkább szeretnék. John Wick harmadjára is visszatért, és nagyon erősen gyanítható, hogy nem utoljára. A harmadik rész közvetlenül a második rész után veszi fel a vonalat, amikor is elkezdik üldözni Wick-et, mert a Continental területén gyilkolt. Majd egy 2 órás bűnös élvezet veszi kezdetét.
Október 15-én befutott az HBO GO-ra a CW által készített Batwoman, így a Arrow, The Flash, Legend of Tomorrow, Supergirl négyes mellé becsatlakozott egy újabb szuperhős sorozat. És mivel utolsó évadát tapossa az A zöld íjász, a helyét be kell tömni egy újabb szériával. A Foxon pedig ugyancsak idén véget ért a Gotham, Bruce Wayne életét feldolgozó, alsóhangon zseniálisan összerakott eredet sorozat, adódott a lehetőség, hogy ismét visszatérjünk Gotham városába, most azonban Batman unokatestvérének életét vêgigkövetve.
A csodacsapat. Ő. Akarom mondani. Az X-Force.
2016 februárjában Deadpool nem hogy üde színfoltja volt a mozikba kerülő filmeknek, hanem merészségével, elborultságával és szabad szájúságával rögtön emberek millióinak szívébe lopta be magát. Már akkor sejteni lehetett, hogy lesz folytatása, illetve azt is, hogy ezt a lécet megugrani nem nagyon lehet. Nem is sikerült. Ellenben kaptunk egy nagyjából koppra ugyanolyan filmet, más cselekményszállal és új karakterekkel.
Még február elején jelentkeztem egy bejegyzéssel, amiben elmeséltem, hogy gyerekkorom meghatározó szériája volt a Taxi sorozat. Hogy rajongtam Daniel négyszázhatosáért és a sorozat magával ragadó, általában bugyuta, de mégis szerethető lényéhez. Összeszorult gyomorral ültem be rá. Be is vitt egy tiszta gyomrost.
© Játékszín
Mióta színház- és filmművészet van a világon, az egyik legősibb és holtbiztos, hogy sikeres helyzetkomikum, ha férfiakat nőnek öltöztetünk. Ilyenkor általában mi, női nézők képet kapunk arról, hogy milyennek látnak minket a férfiak, még ha nem is a legpontosabban adják vissza, sőt karikírozva tartanak elénk tükröt. Ha mindezt pedig egy férfi rendező rendezi, nos, mondhatnám, ott elszabadul a pokol!
Meddig lehet elmenni?
Teszi fel a kérdést az előadás több ízben is. Meddig mehet el két nő, akik ugyanazt a férfit szeretik? És meddig mehet el egy nő, ha magányos? Edina és Nóra keserédes drámája sokszor megmosolyogtató, ugyanakkor ha a felszín alá nézünk, hátborzongatóan szomorú.
Mindig is szerettem, ha egy könyvet filmre visznek. Ugyanis, a vizuális élmény hatására az ember kedvet kaphat a könyv elolvasására is. Rengeteg olyan művel lettem ezáltal gazdagabb, ami egyébként valószínűleg elkerülte volna a figyelmem. Azonban itt van ez A visszatérő című könyv, ami a megfilmesítés nélkül bizony nem valószínű, hogy komoly nyomot hagyott volna a nemzetközi irodalomban. Voltak benne maradandó jelenetek, de sokkal látványosabb és magával ragadóbb volt a filmvásznon. Oda való ez a történet.
Jókai Mórról legtöbbünknek a nehezen érthető kötelező olvasmányok jutnak az eszünkbe. Sokan nem szívlelik tehát sem őt, sem a műveit. Persze itt is mint mindenhol, vannak kivételek. De valljuk be, nem sok. Én sem tartozom eme kitüntetett csoportba. Nemsokkal ezelőttig hangosan ki mertem jelenteni: Nem szeretem Jókait. Aztán történt valami, amitől, bár még mindig nem lett a kedvencem, nem tudom ilyen markánsan kimondani az előbbit.
