Weskó

Vajon megugorja a lécet? - Nintendo Switch

2017. január 13. 15:03 - Molnár Balázs L.

02_t6j6.jpg

Nintendo Switch - Vajon megugorja a lécet?

 Ma reggel végre bejelentették a Nintendo új konzoljának az árát és a megjelenési dátumát is. Európába március 3-án érkezik a konzol, azonban nálunk mikor kerül forgalmazásba, az még nem tiszta. Az ára pedig 300 dollár lett, ami úgy nagyjából 90-100 ezer forint környékére tehető. A hatalmas Wii U bukta után, elég meredek lejtőre került a Nintendo, hiába voltak jó játékok rá, illetve tavaly a Pokémon GO, nem tudott felmutatni semmi érdemlegeset. Azonban idén, ha jól sül el a kézikonzol bemutatkozása, és fogyni is fog rendesen, talán visszatalál a Nintendo a pár évvel ezelőtti önmagára. A Nintendónál továbbra sem arra mennek rá, hogy bika konzolt készítsenek, számukra továbbra is a játék öröme, az interakciókon és a kreativitáson van a hangsúly. Mivel ez egy kézikonzol, nyílvánvalóan nem 4K-s tartalmakra készült, ha minden igaz 720p-ben lesz képes a játékokat futtatni, de nincs róla még hivatalos információ. A kijelző pedig egy kapacitív érintő kijelző. Nagyjából ugyanazt a technológiát fogja tartalmazni, mint az Nvidia Shieldek. Ez lesz az első olyan konzol, amiben lecserélték az AMD megoldását az Nvidiáéra.

dokk_cn1q.jpg

A dokkoló csupán a töltést és a kép továbbításáért felelős.

 Na de mi is ez a Switch? Egy olyan kézikonzol, ami otthoni gép is. Lényegében játszhatunk vele otthon, illetve ha akarjuk magunkkal vihetjük bárhova. Azonban itt rögtön jön a kérdés, meddig bírja az akkumulátorja. Erre frappánsan a reggeli bemutatón toltak egy ilyet nekünk, hogy 2-6 óráig képes az akksiról menni, és ez függ a játékoktól is. Korrekt. Magyarul inkább tényleg otthonra szánt konzol, vagy maximum rövidebb időkre, míg átvisszük a haverhoz tudunk vele játszani útközben. Talán a kontroller megoldása a legegyedibb ismét, amelyeket lecsatlakoztathatunk a gépről, vagy éppen rajtahagyva játszhatunk, de külön Pro kontrollert is lehet hozzá vásárolni. Ha pedig olyan a játék, amihez csupán egy Joy-Con kell, akkor akár ketten is tudunk vele játszani. Jár hozzá egy dokkoló, amivel elvileg, ahogy nyilatkozták, csupán a kép a TV-re való átlövését, illetve a töltést hivatott szolgálni.

sito1du_ve3d.jpg

A Pro kontroller a már megszokott elrendezést biztosítja, ha nem tetszene az új megoldás.

 Voltak találgatások, amik szerint a dokkoló megdobja majd a teljesítményt, és úgy akár már 1080p-ben is tudunk majd játszani. Az alapcsomagban megkapjuk a Switch gépet, ami egyébként 32GB-os tárhellyel érkezik, valljuk be, azért ez elég kevés egy konzolnak. Viszont természetesen bővíthető lesz, de arról sincs információ még, hogy mennyire. A Switch gépek kábel nélkül tudnak majd egymással összekapcsolódni, így akár egy nagy baráti játékpartit is simán tolhattok vele. A gép pedig támogatja az Unreal Engine 4 és az Unity grafikus motorokat, ezáltal az ezzel készült játékok simán a Nintendo gépén is megjelenhetnek. Játékok mennyiségéből pedig nem lesz hiány, több mint 80 játék van jelenleg bejelentve, amit külsős cégek készítenek rá. Most így gyorsan ennyit róla, amint megtudok újabb dolgokat, illetve ha adódik rá lehetőség, ki is lesz próbálva.

 

 Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr8412123063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.