Weskó

Nyírjuk ki Gunthert - Kritika

2017. október 10. 12:09 - Molnár Balázs L.

278245_1505335487_7358.jpg

 Ismét egy olyan vígjátéknak szánt valamit eresztett ki magából a filmipar, ami nélkül eltudtam volna képzelni az életem. Egy paródia film, ami igyekszik a bérgyilkos akciófilmekből poént csinálni és amúgy néha nagyon betalált és akkor sírsz a nevetéstől, de nagyrészt egy fostengert borít az ember nyakába és csak kínjában nézi, mert várja a jó öreg Schwarzenegger-t.

Mondjuk az ő nevével adták el az egész filmet, a legjobb ebben pedig, hogy csupán a film 67. percében tűnik fel benne, így nem kis csalódás érheti az embert, ha Schwarzenegger miatt ült be rá. Persze az utolsó 20-30 percben hozzátesz a filmhez, de leginkább a híg fost kavargatják. Nemrég volt a blogon már szó a paródia filmekről, méghozzá a Hétköznapi vámpírok adták hozzá az alapot. Ott kiemeltem, hogy nem feltétlen szükséges több százmilliós büdzséből dolgozniuk a filmeseknek, sőt, imádom is ha kevés pénzből kell megoldják, hisz ott tényleg a fantázián múlik minden és a színészeken. Itt is kevés volt a pénzecske és ha eltudsz ettől vonatkoztatni, hogy nem a legjobbak az effektek és néha röhejen néz ki az egész, illetve az elvárásaid is a béka segge alá teszed, még a végén jól is szórakozhatsz.

killing-gunther-2017-movie-torrent-download-free-bluray-2.jpg

A sztori alapjában véve annyi, hogy van egy bérgyilkos, aki szeretne a legjobb bérgyilkos lenni a világon. Viszont egyetlen probléma van ezzel, hogy Gunther (Arnold Schwarzenegger) már foglalja ezt a címet, így nincs más megoldás, mint megölni őt. Ehhez pedig Blake (Taran Killam) egy elcseszett bérgyilkosokból álló csapatot toboroz, hogy megöljék Gunthert. Itt kapunk a karakterekhez egy kis ismertetőt, ki hogyan jutott el idáig. Az egyik egy robbantás imádó dagadt csávó, a másik bérgyilkos ha vért lát elhányja magát, ami valljuk be vicces tud lenni, ezért csak kígyó méreggel öl. Aztán ott az iszlám vallású csaj, akit az apja tanított meg fiatalon gyilkolni, van egy balfasz hacker a csapatban, aki nem is ért a gépekhez, plusz kapunk egy suttyó orosz testvérpárt. Önmagukban a karakterek itt még tök viccesek voltak, aztán sajnos elfogytak, ismétlődtek sokszor. A poén legnagyobb gyilkosa pedig azok sokszori alkalmazása, ismétlése.

20170829arnold-schwarzenegger-killing-gunther3.jpg

Ahhoz pedig, hogy bizonyítani tudja Gunther megölését, felfogad egy dokumentumfilm forgató stábot magáról, akik mindenhova követik őket és mindent rögzítenek a hajsza során. Illetve sokszor bevonják a stábot is a poénkodásba, hogy mi se feledjük el, őket most egy stáb filmezi. Tovább nem is mennék a történetben, mert nagyon nincs is mit, illetve a hű de nagy fordulatot se szeretném lelőni, azért voltak benne érdekes dolgok, mint például a vallási fanatizmussal való poénkodás, amit túltoltak poén szintjén, azonban ha kicsit jobban belegondolunk, már csak kínunkban tudunk nevetni ezen a dolgon hisz ebben élünk. Raktak bele szerelmes szálat, hogy azért ne legyen már annyira semmilyen a film, de nem tett hozzá nagyon semmit. A végén ahogy már említettem, a jó öreg swarci kicsit visszahozza az életbe a filmet az elborult gyökérségeivel, azonban már késő volt hozzá. Összességében kár volt érte, lehetett volna egy igazán vicces valami is és nem csak egy-egy pillanat a másfél órából, amit sajnos sosem kapunk vissza már. Az idő pedig az dolog, ami tényleg véges az életben. :)

Még több kritikát akarok!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr7412938697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása