Weskó

Már biztosan novemberben jön az új Xbox, de késik a legnagyobb aduásza

2020. augusztus 11. 22:18 - Molnár Balázs L.

halo-infinite-1.jpg

 A Microsoft végre kinyőgte, mikor is érkezik a Series X, ami nem meglepő módon novemberben érkezik a boltokba. A napot továbbra sem közölték velünk, ahogyan az árcédula is erősen kérdéses továbbra is. Hamarosan viszont muszáj lesz egyik félnek lépnie és benyögni egy árat.

Valószínű egyébként, hogy az amerikai hálaadás környékére időzít mind a Sony mind a Microsoft a konzolok bevezetésére, hisz onnantól indul a nagy karácsonyi roham, ott lehet majd megpróbálni lelépni a másikat. Emellett pedig egy rosszabb hírt is közöltek velünk, ami nem más, mint hogy a Halo: Infinite nem lesz kész a konzol megjelenésére. Amit köszönünk, mert az első gameplay videó láttán nem hogy next gen-nek nem nézett ki, de még az előző generáció is hozta ezt a szintet.

 Pontos következő megjelenési dátumot nem kapott a szoftver, annyit tudunk, hogy valamikor 2021-ben érkezik. Ezzel pedig kiesik az Xbox elvileg legerősebbnek gondolt exkluzív húzócíme idén, persze számtalan indie és másodvonalas játék jelenik majd meg rá. Emellett persze az erejéből kifolyólag ezen a konzolon fognak a legszebben futni a multiplatform címe, így várhatóan a karácsonyi Bundle csomagok között ott lesz az Assassin's Creed Valhalla, Dirt 5 vagy a Watch Dogs: Legion. Emellett pedig szeptember 15-én indul a Game Pass Ultimate xCloud része, amivel tableten és mobilon is játszhatunk kedvenc xbox játékainkkal, a konzol megvásárlása nélkül. Ezekhez dobott is piacra jó pár perifériát az Xbox, de emellett persze a hivatalos kontrollert is csatlakoztathatjuk majd a mobilunkhoz. Továbbra is nagyon úgy tűnik, a Microsoft és az Xbox legnagyobb fegyvere a Game Pass lehet, amivel így, hogy már konzolt sem kell majd eladniuk, csupán előfizetőket kell generálniuk, akik minden platformon tudnak majd nyomulni, ezzel pedig a legnagyobb nyertesei lehetnek a következő generációnak. Egyszóval a következő években az eladott konzolok száma már nem lesz mérvadó.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr7016129296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása