Weskó


FIFA 17 - Kipróbáltam a demót

2016. szeptember 14. 23:12 - Molnár Balázs L.

Minden évben eljön ez a pillanat, hevesebben ver a virtuális fociért rajongók szíve, megérkezett az idei FIFA játék demója. Akárcsak az enyém, hisz már közel 10 éve játszom a sorozattal, így most is nagy elvárásokkal ültem le elé. Tegyük hozzá hogy ez még csak egy demó verzió (de kb már ez a végleges, szóval így is álltam hozzá). Mindenki mindig azzal jön, hogy de nem is változott semmi. Ugyanolyan mint tavaly. Pedig nem. Főleg most nem. Teljesen új Frostbite motor dolgozik a játék alatt, amivel moziszerű hatást értek el, a játékosok mozgása is teljesen megváltozott. Sokkal dinamikusabba mozognak, passzolnak, és futnak be üres helyekre. A lövés, passz és beadásokon minden évben változtatnak, itt is belenyúltak egy kicsit. De nagyobb változáson mentek keresztül a rögzített helyzetek, mint például a szögletek, ahol már megadhatjuk pontosan, hova adja be a játékos a labdát, majd ki is választhatunk a 16-oson belül egy másikat, akihez szeretnénk bejuttatni a labdát. Hogy ez jobb-e mint volt, azt még nem tudom. Próbáltam kicsit több játékidőt beletenni, hogy legyen fogalmam róla, de ez majd idővel kiderül. A tizenegyesek is hatalmas változáson mentek keresztül. betudjuk állítani honnan fusson neki a játékos, ott is teljesen felforgatták a lövést. Szerintem az ott nagyon nem sikerült, de gondolom idővel hozzá lehet szokni. Számomra a legüdítőbb változást a Journey mód jelenti, a sztorimód, ahol egy feltörekvő fiatalt, Alex Hunter pályáját kell egyengetni. Ez az újítás még sosem volt FIFA játékban, de már nagyon rá fért. Egyelőre a demó csak egy kis szeletet mutat be ebből a módból, de kiderül belőle hogy döntéseket kell hoznunk, amelyek alapján a körülöttünk lévő emberek vagy gáznak vagy nagyon menőnek tekintenek. Az hogy ezek a döntések milyen hatással vannak a karrierünkre, az nem derült ki a demóból, viszont remélhetőleg tényleg a mi döntéseink határozzák majd meg, meddig is jutunk el. Összességében egyelőre ennyit tudtam leszűrni a demóból, nekem nagyon bejön az új FIFA, mindenkinek ajánlom hogy próbálja ki a demót, mielőtt arra adná a fejét, hogy beruház rá.

Megjelenés: Szeptember 29.

 

Pro

- Sztori mód

- Frostbite engine

- Játékos mozgások

 

Kontra

- Tizenegyesek

- Szögletek

komment
süti beállítások módosítása