A csodacsapat. Ő. Akarom mondani. Az X-Force.
2016 februárjában Deadpool nem hogy üde színfoltja volt a mozikba kerülő filmeknek, hanem merészségével, elborultságával és szabad szájúságával rögtön emberek millióinak szívébe lopta be magát. Már akkor sejteni lehetett, hogy lesz folytatása, illetve azt is, hogy ezt a lécet megugrani nem nagyon lehet. Nem is sikerült. Ellenben kaptunk egy nagyjából koppra ugyanolyan filmet, más cselekményszállal és új karakterekkel.
A második részben ott folytatja Deadpool, ahol az első végén abbahagyta, csajával nyomul, mellette pedig legyakja a fél világot. Azonban ebből kifolyólag megváltozik a cselekményszál, ami nagy hatással van a karakterére is. A sztori alapját pedig Russel képezi, aki egy olyan árvaházban tengeti életét, ahol mutánsokat tartanak, azonban ott kínozzák őket. Majd feltűnik kábel, az időutazó, aki megakarja ölni őt. Wade pedig felesküszik rá, hogy megvédi a kis haverját bármi áron.
Josh Brolin Kábelként aprított.
Ahogy az elsőben, úgy a másodikban sem a sztorin van a hangsúly, hanem azon az elbaszott degeneráltságon, amiért beleszerettünk az első részben. A film közepétől nagyjából a végéig azon gondolkoztam, hogy ha minden ugyanolyan jó, mint az elsőben, miért nem szórakoztat annyira? Mi a baj? Elromlottam? Aztán rájöttem. A vicc halála az ismétlés. Másodjára már nem üt. Hiába voltak jók egyesével a mellékszereplők akiket bevontak, hogy felrázzák a filmet, hiába volt jó köztük a kémia, ez bizony kevés volt a boldogsághoz. Színészi játékokat tekintve azért nem volt gond, mindenki hozta az elvártat. A szinkron pedig megint mocsok jól sikerült.
Voltak szexuális poénok is természetesen, hogy polgárt pukkasszunk. De ezért szeretjük. Kell.
Olyan poénokat durrogtatott a film, amit az elsőben már bőven annyira elhasználtak, hogy azt többet nem hogy nem kéne felhasználni, hanem tökéletesen maguk alatt vágták a fát vele. Értem én, hogy vicces volt elsőre a káromkodó szuperhős, és az alábeszélés minden jelenet alá, másodjára már azért uncsi tud lenni. Azért voltak olyan poénok, hogy én is kiégtem és jól szórakoztam rajta, megvoltak természetesen azok a popkultúrális utalások is, amiket az előző részben is imádtam, ahogy beleálltak a filmiparba, az emberi hülyeségbe, de még saját magukat sem kímélték, és ez így is volt jól. A legnagyobb meglepetés, amin azért elkerekedett a szemem nekem is, az a durva harc jeleneteken volt. Olyan kreatív megcsonkítások és brutális lefejezések voltak a filmben, hogy ott még a 18-as karika is csuklott rendesen, nem hogy a 16-os.
Menj el rá moziba mindenképp, mert még mindig hozza a formáját Deadpool. Csak ugyanazt. Megint.
Deadpool karakterét tekintve azért nem kis jellemfejlődésen ment át ezen a részen, attól függetlenül, hogy természetesen semmit nem vett komolyan most sem, mivel ugyebár halhatatlan. Most jöhetne az, hogy akkor teljesen súlytalan a dolog, semmi értelme az egésznek. És ez a legjobb benne. Hogy tényleg nincs is neki, mégis a karakterek és a poénok elviszik a hátukon a filmet. Csak bár ne lett volna első rész. Akkor instant menne neki a zseni jelző. Ezektől függetlenül azért egy teljesen vállalható film lett a Deadpool 2, és még mindig nagyon szórakoztató, csak már nem okoz meglepetést.
