Weskó

Virtuális valóság mobilon #1 - Ilyen otthon mozizni

2016. október 08. 17:40 - Molnár Balázs L.

fb-vr_1.jpg

 Tegnap egész este azzal voltam elfoglalva, hogy egy átfogó véleményt kapjak a virtuális mozizásról. Ez idő alatt leejtettem a brand new telefonom, kétszer lemerült, egyszer meg én aludtam be közben. De most már itt vagyok, lessük meg akkor milyen is otthon beülni a virtuális moziba. Kezdetnek nem árt ha van egy kompatibilis eszközünk, ami egy viszonylag normális telefonban testesül meg, és persze egy VR headsetünk. Már lassan nincs olyan tech cég, aki nem rukkolt volna elő egy VR szemüveggel, PC-ken ott van az Oculus Rift és a HTC Vive, amik valljuk be a 200-300 ezer forintos árukkal, plusz a számítógép árával, ami képes kihajtani ezeket a kütyüket, ott vagyunk hogy 600-700 ezer. Így azt hiszem nem mondok újat azzal, hogy még kicsit távolabb van az, hogy mindenki otthonába legyen egy. Egyébként az Oculushoz tegnap jelent meg egy frissítés, amivel a gépigényen is faragtak, szóval ott már sikerült egy nagyot lépni ebbe az irányba. Mobil eszközökön pedig már van a Samsungnak is saját, az Alcatel is bemutatta a saját elképzelését a Virtuális valóságról, és folyamatosan érkeznek az újabbnál újabb gyártok termékei. Ezek viszont 10-40 ezer forintos tételek.

0c2ydd5.jpg

 Én pedig fogtam, felnéztem a jó öreg Ebayre, és rendeltem egy szimpla kínai műanyagot, ami kemény 2 ezer forintba fájt. Mivel tud kevesebbet? Semmivel. Talán annyi, hogy a Samsung már külön alkalmazást készített a telefonjaira, így amikor csatlakoztatjuk rá, rögtön belép a VR menübe, majd onnantól a fejünkkel tudjuk irányítani. Volt szerencsém ahhoz is, játszani pedig képtelenség rajta, mert a játékokban a headseten lévő gombokkal tudjuk irányítani a karaktert. Amit azért valljuk be, elég szörnyű, hisz a lényeg az hogy a fejünket szabadon tudjuk mozgatni. Ehhez pedig le kell töltenünk VR alkalmazásokat, amikből napról napra több kerül fel a GooglePlay áruházba.

Ilyen az alkalmazás menet közben, Deadpool itt is megjelent.

14632480_1141163162585394_696076050_o_1.jpg

 Tegnapi tesztelésem során pedig leszedtem a Cine2GO appot, ami már a nevéből is gondolható, egy mozitermet varázsol elénk. Az app elindításakor megjelenik a menü, ahol négy menüpont közül választhatunk. A filmek menüpontban több opciót kínál, természetesen választhatunk a mobilunkon lévő filmekből, de akár Youtube, Vimeo, Daily Motion, Twich, Hitbox, de a saját PC-n kell összekötve is elindíthatunk filmet rajta. Van egy Playlist menüpont, ahol a saját lejátszási listánkból választhatunk, majd egy beállítások és egy segítség, ha elakadt volna valaki. Én a telefonomról indítottam egy filmet, majd rögtön a moziteremben találtam magam. A vásznon pedig elindult a film. A székem pohártartójában pedig találtam egy üdítőt, amire hosszan ránézve pedig felugrott a vásznon a menü. Ahol több beállítást is rögtön felkínált az app a megállítás, és az előre és a visszatekerés mellett. Ha úgy érezzük túlságosan hátul ülünk, illetve elöl, vagy jobb szeretünk valamelyik szélén ülni a teremnek, ezt egy szék iconra nézve teljesen testre szabhatjuk. Kapunk egy lakat opciót is, amivel rögzíthetjük a képet. Mondjuk az értelmét még nem nagyon látom, hisz a lényeg az, hogy szabadon legyünk mint a moziban. Míg az utolsó választási lehetőségünk egy mappa, ahol ha nem tetszik a film, elindíthatunk egy másikat.

Pro

 Ezek után pedig végre elindítottam a filmet. Természetesen nem várható el, hogy bitang jól nézzen ki a terem, a székek háttámlái kicsit kockásak voltak, de ezektől eltekintve eszméletlen nagy élmény. A vásznon lévő filmmel egyáltalán nem volt gond, olyan minőségben kaptam vissza, amilyenben elindítottam rajta.

a-new-rating-agency-a-good-thing-or-bad-we-will-see-alessandro-benetton-blog1.jpg

Mindenkinek érdemes kipróbálnia legalább egyszer.

Ezért jár a piros pont. A következő dolog, ami nagyon tetszett nekem benne, az a dinamikus fény a teremben. Valami lenyűgöző. Ezzel pedig tényleg kilóra megvett az alkalmazás, rögtön olyan volt mintha tényleg ott lennék a teremben, amikor sötét volt a vásznon a film, akkor a terem is sötét lett, majd a világos jeleneteknél szintén világosba borult a nézőtér. Már csak egy popcorn és egy kóla kellett volna a kezembe.  

Kontra

 Ide is sorolhatnám a nem teljesen élsimított termet, de egy mobilappról van szó könyörgöm.. nálam simán átcsúszott elfogadható kategóriába, ezért inkább maradjon ez csupán a pozitív kategóriában. Sajnos volt hátránya is a dolognak, hisz még mindig nagyon gyerekcipőben jár ez a technológia.

 Az első és az egyik legrosszabb, hogy körülbelül 20 perc után, már irdatlanul nehéznek éreztem a fejemen a szemüveget, egy másfél órás filmnél pedig ez közel kivitelezhetetlen. Pedig egy műanyag cuccról van szó, csupán a telefon súlya idővel legyőzte a nyakam. Szóval sajnos hosszú távon vagy hozzáerősödik az ember nyaka, vagy valahogy máshogy kell elosztani a súlyt az eszközben.

 Mivel az alkalmazás ketté osztja a képet, a szemüvegben lévő lencsék pedig ezt egy képet a használójának összeállítják a fejében egy képpé, hatalmas munkát rónak a szemekre. Főleg hogy a telefon kijelzője körülbelül 10 centire van tőle. Innentől kezdve pedig érvényesül az első pont

minionsad.gif

Sajnos egyelőre több a negatív, mint a pozitív dolog.

 Utoljára pedig a hangra figyeltem igazán, ami pedig sajnos átlagos volt, nem volt semmilyen térhatás, sima sztereót kaptam. Ellenben feltettem a Sony fejhallgatóm, amivel máskor is szoktam filmezni, már egy csapásra azért rögtön ugrott két szintet a minőség. De a mozikban megszokott jó öreg térhatású hang hiányzott, ezért a mozifeeling sem volt az igazi.  

Összegzés

 Végére érvén kis élménybeszámolómnak pedig elmondható, hogy a mobil virtuális valóság még nagyon gyerekcipőben jár, és elég messze ahhoz hogy leválthassa a valódi moziba járást. Meg egyébként is moziba járni marha jó dolog, egy életérzés, amit egy szemüveg nem fog soha elérni. Mindenesetre egy jó tapasztalat volt, poton pár ezer forintért pedig bárki átélheti a virtuális valóság nyújtotta élményt. 

A minyonoknak tetszett, de a minyonok.. BANANAAAAAAAAAAAAAAAA

10555627.gif

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr411780547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása