Weskó

Tényleg létezik a pompomlány-effektus?!

2018. január 18. 23:41 - Molnár Balázs L.

bfcnkdjcyaa0zp4.jpg

 Legtöbben már talán ismeritek a pompomlány-effektust, most azonban én is utána jártam, hogy saját szememmel tapasztaljam meg a dolgot. Az Így jártam anyátokkal egyik főszereplője, Barney fogalmazta meg azt a dolgot, miszerint a lányok egy csoportba vergődve szebbnek tűnnek, mintha egyenként szemlélnénk őket. Én először azt hittem, ez valami irdatlan baromság szokás szerint, amit csupán a sorozatban kitaláltak.

Aztán amikor próbára került a sor, basszus tényleg működik a cucc. Konkrétan ha csoportba néztem egy lánycsapatot, akkor mindenki legalább 10/7-es volt, majd ha egyenként, akkor 10/6-osok és 10/8-as csajok is voltak köztük. Kicsit fura ez a számozgatás, hisz nem tárgyakról van szó, viszont csak így tudom szemléltetni igazán a dolgot. Majd miután levontam a következtetést, hogy tényleges gyakorlatban is alkalmazható a dolog, hogy még csak véletlen se fussunk vakvágányra, hogy az összképnek hiszünk, érdemes néha használatba venni. :D

Viszont gondolom ez visszafele is működik, ha a csajok nézik a srácokat. Ezt majd megerősíthetitek. Persze csak a tudomány miatt. A legjobb pedig, hogy a Psychological Science közölt egy tanulmányt erről az esetről, miszerint tényleg létező dolog a fentebb leírt effektus. Mégpedig magyarázatot is adtak rá, ugyanis ebben az esetben az agyunk egy összképet rak össze, az ott lévő emberek arcáról, ergo egy kalap alá von meseszépet és rondácskát, ezzel pedig mindenkit egy elfogadható szintre hoz fel. Ha pedig külön tekintjük őket és az előbb levont átlaghoz hasonlítjuk, akkor bizony nagy csalódást kaphatunk végeredményül. Persze csúnya dolog így nézni a dolgokat, meg a belső a fontos, na de na. Tegyük a szívünkre a kezünket. Hasznos egy dolog tud ez lenni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr6513169734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása