Weskó

Ó, te magyar film!

2016. szeptember 28. 13:24 - Molnár Balázs L.

Csak úgy pörög a magyar filmipar, örülnék ha azt mondhatnám, hogy jobbnál jobb alkotások kerülnek ki a kezek közül, viszont szokás szerint van egy két jóval gyengébb alkotás, hogy szépen fogalmazzak. Viszont pozitív dolog, hogy az utóbbi 1-2 évben egészen vállalható szintet üt meg a magyar film. Bár ezt lehet azért érezzük így, mert jóval kevesebb jut el addig, hogy elkészüljön, és moziba kerülhessen. Ezzel is jobban szűrve a pocsék kreálmányokat. Például ott az HBO-s Aranyélet, ami novemberben már a második évadját kezdi meg, és tényleg egy korrekt évad volt az első. Sorozat fronton volt még pár nagyobb dobás, mint például a Társasjáték vagy a Terápia. Az is elmondható, hogy kialakult egy kisebb megszokott minőségi színészbrigád, akik minden filmben felbukkannak, és tényleg odateszik magukat. Itt említeném meg például Anger Zsoltot, aki nagyjából minden mostani film és sorozat gonosz karakterét kapja, vagy Thuróczy Szabolcsot, aki szintén mindenhol felbukkan, ha a minőségről van szó. Persze a csajok se maradjanak ki, Ónodi Eszter továbbra is csodás, és Balsai Móni is töretlenül hozza a formáját.

Képtalálat a következőre: „aranyélet”

Míg filmes téren is volt egy Liza, a rókatündérünk, ami messze messze egy igazán jó magyar produkció volt Balsai Mónival a főszerepben, számomra a Víkend is egészen szórakoztató tudott lenni, persze voltak eszméletlen nagy hibái, de szárnypróbálgatásnak elfogadható volt. (ami egyébként Mátyássy Áron kezei közül került ki, aki az Aranyélet néhány részét is dirigálta). Múlthéten bemutatták Gigor Attila rendezte Kút című filmet, amiért már most oda vannak a kritikusok és a nézők is, közel 5 ezer ember ült be rá a hétvégéig. Volt egy Saul fiánk, ami rengeteg díjat gyűjtött be az elmúlt évben, egészen az Oscar díjig meg sem állt. Aztán volt egy Till Attila rendezte Tiszta szívvel is, ami jövőre képviseli Magyarországot az Oscaron. Viszont biztosan hagytam ki pár még igazán említésre méltó filmet, így ha valaki tud még, nyugodtan kommentben dobja meg nekünk. Persze ott az érem másik oldala, vegyük csak például a Megdönteni Hajnal Tímeát.

Képtalálat a következőre: „saul fia”

Aki tudja milyen egy rossz magyar vígjáték, annak nem kell bemutassam a műfajt. Még Osvárt Andrea sem tudta megmenteni sajnos. Pedig azért még mindig elég jó nézni..:D Ha érted hogy értem hogy érted. De remélhetőleg a jövőben hasonlóakba nem futunk bele. Még hosszasan lehetne elemezni a magyar filmeket, és tök jó hogy végre annyi minőségi alkotás készült, hogy a felsorolásból is csomót kihagytam. Ez azért jól esik a filmszerető kis lelkemnek, főleg hogy a kis hazámban készültekről van szó. Nem szeretnék politizálni, és nem is fogok, de sajnos nem mindenki teheti meg hogy független filmesként gyártson tartalmat, innentől pedig már tényleg az államé a felelősség, viszont enélkül is elmondható az, hogy az utóbbi két évben már látszik a fény az alagút végén, talán végre lesznek megint igazán jó magyar filmek. Remélhetőleg. Én nagyon szeretném.

Utóirat:

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még sok sok hasonlót, dobj egy lájkot és oszd meg a barátaiddal. Iratkozz fel meg minden amit ilyenkor el kell mondani, de ha már lájkoltad az Facebook oldalt hatalmas pacsi érte, ha meg még nem, akkor megkérdezhetem hogy MIRE VÁRSZ MÉG???

komment

Embert küld a NASA a Marsa

2016. szeptember 27. 10:00 - Molnár Balázs L.

Tegnap az Egyesül Államok Szenátusa megszavazta a NASA által jövő évre kért 19,5 milliárd dollár (5,3 billió forint) összeget, viszont egyetlen kikötésük volt cserébe: A következő 25 évben embert kell küldjenek a Marsra. Rövid hír, viszont annál inkább nyomot hagyhat majd az emberiség történelmében. Majd meglátjuk.

komment

Közeleg a League of Legends VB

2016. szeptember 27. 10:00 - Watzker Balázs

 index.jpeg

Lassan itt az október. Ez 3 dolgot jelenthet:

1. Beköszöntött az ősz . Egyre rövidebbek a nappalok, hosszabbak az éjszakák és hidegebb van.
2.  Még csak 1 hónapja koptatjuk az iskolapadokat, de már 3 dolgozaton túl vagyunk.
3. LoL VB.

Manapság az e-sport egyre nagyobb népszerűségnek örvend a világon és hazánkban is. Példának okáért a 2011-es League of Legends világbajnokságot megközelítőleg 1,7 millióan nézték a helyszínen és online. 2015-ben ez a szám 36 millióra emelkedett , ami a 4 évvel korábbinak több mint 20-szorosa. (Viszonyításként Magyarország népessége ~10 millió fő)

Idén már 6. alkalommal kerül megrendezésre a League of Legends World Championship. Ebben az évben Észak Amerikában, 4 különböző helyszínen fognak megmérkőzni a csapatok. A csoportkörök San Francisco-ban (California) , a negyeddöntők Illinois-ban (Chichago), az elődöntők New York City-ben (New York) illetve a finálé Los Angeles-ben (California) fog zajlani.
Nézzük mely csapatok is jutottak be a világ legjobbjai közé:
-Észak Amerika: Team Solo Mid (TSM) , Counter Logic Gaming (CLG), Cloud9 (C9)
-Európa: G2 Esports (G2), H2K-Gaming (H2K) Splyce (SPY)
-Dél Korea: ROX Tigers (ROX), SK Telecom T1 (SKT), Samsung Blue (SSB)
-Kína: Edward Gaming (EG), Royal Never Give Up (RGB), IMay (IM)
-Taiwan/Hong Kong: Flash Wolves (FW), ahq e-Sports club (AHQ)
-Brazil: INTZ e-Sports (INT)
-Orosz: Albus NoX Luna (NOX)

A csoportok:



Ha jobban beleássuk magunkat ebbe a témába láthatjuk hogy Korea és az ázsiai régiók elég nagy fölénnyel vezetik az élmezőnyt , hiszen az elmúlt 5 bajnokságból csupán 1-et nyert meg európai csapat. Úgy néz ki ott jobban hisznek az e-sport adta lehetőségekben és többet fordítanak rá.  

A nyeremény nem változott az előző évhez képest. A győztes 1 millió $-t kap és a kupát. A második 250.000$-t, amíg a két harmadik helyezett 150.000$-t gyűjt be. Nem rossz nyeremény , ha azt nézzük hogy "csak" játszanak. Az összdíjazás egyébként 2.130.000$. A nyertes csapat még olyan megtiszteltetésben részesül, hogy a játékon belül saját kinézetett tervezhet 5 hőshöz , ami később elérhető lesz mindenki számára az áruházban.

Az verseny 2016.09.29-én startol és követhető lesz a Riot Games hivatalos twitch csatornáján , vagy magyarul a MagyarLolTV twitch csatornáján.

Magyarországon is elindult már az előző években egy kezdeményezés , így a VB döntőt te is nyomon követheted élőben a Lurdy moziban, ahol jelen lesznek a MagyarLolTV kommentátorai is. További infók és jegyvásárlás itt.


Ha te is játszol és van kedvenc csapatod oszd meg velünk kommentben. Kíváncsiak vagyunk hogy Ti kit látnátok szívesen a dobogó tetején.

komment

Már zenét ír a mesterséges intelligencia

2016. szeptember 26. 19:56 - Molnár Balázs L.

Elég ijesztő belegondolni, hogy manapság hol tart már a mesterséges intelligencia. Viszont ennek a témának is, mint a kazettáknak, van A és B oldala, avagy miért jó ez nekünk és miért rossz az emberiségre nézve. Nos ez a cikk pont nem erről fog szólni. Hanem fogta a kis mesterséges intelligencia és konkrétan írt egy dalt, amihez a Beatles adta az ihletet neki. A Daddy's car-t teljes mértékben a mesterséges intelligencia írta meg, viszont a végső összetételértt és a dalszövegért már Benoît Carré a felelt.

komment

Megjött Marty önbefűzős cipője!

2016. szeptember 26. 16:49 - Molnár Balázs L.

Csupán harminc évbe telt, mire előállt a Nike a Vissza a jövőbe trilógiában látható, Marty önbefűzős cipőjével, ami a Nike Hyperadapt nevet kapta. Idén pedig már mindenki számára elérhető lesz. Pontosabban november 28-ától külföldön, ára még nincs, és Magyarországon meg sem jelenik. Viszont kaptunk egy menő bemutató videót hozzá, ahol megcsodálhatjuk a hőn áhított cipőt. (Milyen menő már..) Van benne egy detektort a sarkánál, a lábfejed is érzékeli, míg egy kis motor segítségével lehet állítani hogy mennyire húzza meg, illetve engedje ki a fűzőt. Az akkumlátorja pedig újratölthető, egy 3 órás töltés után 2 hétig szaladgálhatunk benne, majd a LED fény a talpában jelzi nekünk, hogy mennyire van feltöltve. Tavaly egyébként Michael J. Fox felpróbálta egy műsor keretében újra az ikonikus Nike Mag cipőt, sok közös nincs bennük, de ugyanerre a rendszerre épült az is. Természetesen biztosan horribilis ára lesz, és lehet hogy kicsit hangos amikor befűzi a cipőt, de nem érdekel, mert nekem is kell egy ilyen. :D

               

komment

Hogyan menekült meg a Pixar, és mi köze ehhez Steve Jobsnak?

2016. szeptember 25. 20:30 - Molnár Balázs L.

Az egész ott kezdődött amikor 1979-ben létrejött The Graphic Group divízió a Lucasfilmen belül. Míg a fő profiljuk eddig is a számítógép gyártás volt, addig az új részleg animációs bemutatókat készített. Azonban George Lucas nehéz helyzetbe került, így szükségesnek látta megválni egyéb érdekeltségeitől, ezért el akarta adni az újonnan alapított csoportot. Azonban a cég alapítói, Ed Catmull és Alvy Ray Smith nem akarták. csak befektetőt kerestek. Itt jön a képbe Steve Jobs újra, aki már korábban is szerette volna felvásárolni a céget, és akit manapság mindenki csak az Apple céggel boronál össze, azonban ő volt az aki megmentette a cég írháját. De mivel mint fentebb említettem nem szerették volna eladni a céget, így többségi tulajdonosként foglalt helyet Jobs (70%-os részesedésse, plusz feltőkésítette) majd 1986-ban létrejött a Pixar Stúdió, melynek védjegyévé vált az ugráló lámpa és a labda. De csak 1995-ben jött el a nagy áttörés, amikor is elkészült az első egész estés animációs filmük, a Toy Story - Játékháború, mely meghatározta a cég portfólióját, és azóta is a talán, hanem a legjobb animációs filmekkel láttak el minket az elmúlt két évtizedben. A Némó nyomában-tól kezdve a Hihetetlen családig mind mind klasszikussá vált darabokat ismerhettünk meg a Pixar jóvoltából.

Forrás: Imab

komment
Címkék: tények pixar imab

Hasznos alkalmazások #1 - Office Lens

2016. szeptember 20. 17:31 - Molnár Balázs L.

Manapság mindenhova telefonnal megyünk, nem bírunk ki egy órát internet nélkül, de miért is kéne? Most már minden területen, legyen az játék, zenestreamer szolgáltatás vagy közösségi oldalak, mind közül találunk igazán minőségi appokat. Persze fontos, hogy tudjuk tartani a mértéket. Csak az androidos áruházban,  már közel 2 millió alkalmazás található, amiből igaz, nagy része szemét, egy forintot nem érő alkalmazás, de ha kicsit keresgélünk, kincsekre lelhetünk. Ezt a cikksorozatot azért indítottam, hogy olyan alkalmazásokat mutassak be nektek, ami rengeteg segítséget tud nyújtani számotokra a tanuláshoz. Első alkalmazás a Microsoft kezei közül került ki, ami nem más mint az Office Lens. Az alkalmazás célja az, hogy bármilyen szögből készíthetünk képeket a tábláról, vagy akár egy füzetről, az app fogja azt, körbevágja, majd végül csak is az értékes jegyzet marad nekünk. De a beállítások között kiválaszthatjuk hogy akár egy névjegykártyán szereplő fontos dolgokat, vagy egy képet vágjon ki nekünk. Ezeket a jegyzeteket pedig kedvünk szerint konvertálhatjuk PDF, Word vagy Powerpoint fájlokká. Későbbiekben pedig tovább szerkeszthetőek ezek a jegyzetek. Továbbá akár OneDrive fiókunkra is elmenthetjük őket. Elérhető mind a három platformra egyaránt, így senki nem marad ki a jóból.  Én már használom, és elképesztően jó a cucc!       

IOS              

Windows Phone

Android

               

komment

Jövőre érkezik a Kacsamesék reboot

2016. szeptember 20. 14:46 - Molnár Balázs L.

Eszméletlen tempóban pörög a nosztalgia gépezet, mindenki hatalmasat akar kaszálni azzal, hogy kihasználják az emberek ebből fakadó érzelmeit. Rengeteg sorozat és film készült az elmúlt két évben, és készül is a jövőben, hogy ez jó-e vagy sem, lásd Szellemírtók vagy A fantasztikus négyes, de készül a Baywatch sorozat film változata is. Most új logót kapott a jövőre érkező Kacsamesék reboot, amit azért valljuk be, ki ne várna? :D 2017-ben kiderül, tényleg érdemes volt-e.

komment

Az Uber ment , de már itt az utód?

2016. szeptember 20. 09:00 - Watzker Balázs

unnamed4.png

Idén július végén kivonult az Uber Magyarországról.  Ennek jogosságáról vagy jogtalanságáról én nem nyilatkoznék mivel én nem vettem igénybe , de a médiában lehet hallani hogy mik folytak ezzel az üggyel kapcsolatban. Napi szintű tiltakozások, verekedésbe torkolló ellentétek.

Akik ezt használták biztosan hiányolják az olcsóbb taxizás lehetőségét , de talán itt a megoldás. A Car4you Budapest hasonló szolgáltatásokat kínál mint az Uber, és olcsóbb a taxinál. Itt a 280 forintos kilométerár helyett 210 forintot számolnak. Nevéből következően valószínűleg csak a fővárosban lehet igénybe venni a szolgáltatást.

Egyébként az alkalmazás már letölthető a Google Play áruházból. Itt azonban nem sok mindent tudhatunk meg az applikációról. Rendelés után megkapjuk a legközelebbi autó típusát, színét és rendszámát és azonnal indul is érted. Ami plusz előny ,hogy kitudjuk választani hogy mekkora autót szeretnénk igénybe venni. Az alkalmazásnak még nincs iPhone változata. 

Hogy lesz-e akkor népszerűsége mint az Ubernek az majd a jövőben kiderül.

komment

Itt az idei Emmy nyertesek listája

2016. szeptember 19. 16:39 - Molnár Balázs L.

Idén már 68. alkalommal rendezték meg az Emmy díjátadó gálát, ahol az év televíziós díjait adták át. Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, a Trónok harca valami elképesztő módon zsebelt be számtalan díjat, ez most sem volt másképp. Oly annyira nem, hogy idén megdöntötte az eddigi csúcstartó Frasier rekordját. De a People vs. O.J Simpson: American Crime Story sem szégyenkezhet, talán ez a sorozat volt a második legnagyobb nyertes. Plusz a Mr. Robot Rami Malekja is elhozta a legjobb férfi főszereplő díját. Na de nézzük is a listát. 

 

Legjobb dráma:

Trónok harca

Legjobb vígjáték:

Alelnök

Legjobb női főszereplő (dráma):

Tatiana Maslany (Orphan Black)

Legjobb férfi főszereplő (dráma):

Rami Malek (Mr. Robot)

Legjobb férfi mellékszereplő (dráma):

Ben Mendelsohn (Bloodline)

Legjobb női mellékszereplő (dráma):

Maggie Smith (Downton Abbey)

Legjobb rendezés (dráma):

Trónok harca (Miguel Sapochnik a Battle of the Bastards epizódért)

Legjobb forgatókönyv (dráma):

Trónok harca (ugyanúgy a Battle of the Bastardsért)

Legjobb férfi főszereplő (vígjáték):

Jeffrey Tambor (Transparent)

Legjobb női főszereplő (vígjáték)

Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök)

Legjobb férfi mellékszereplő (vígjáték):

Louie Anderson (Baskets)

Legjobb női mellékszereplő (vígjáték):

Kate McKinnon (Saturday Night Live)

Legjobb forgatókönyv (vígjáték):

Master of None ( Aziz Ansari és Alan Yang a Parents címú részért)

Legjobb rendezés (vígjáték):

Transparent (Jill Soloway a Man On The Land című részért)

Legjobb minisorozat:

The People vs. O.J Simpson: American Crime Story

Legjobb férfi főszereplő (minisorozat):

Courtney B. Vance (The People vs O.J Simpson)

Legjobb női főszereplő (minisorozat):

Sarah Paulson (The People vs. O.J Simpson)

Legjobb férfi mellékszereplő (minisorozat vagy film):

Sterling K. Brown (The People vs. O.J Simpson)

Legjobb női mellékszereplő (minisorozat vagy film):

Regina King (American Crime)

Legjobb rendezés (minisorozat, film vagy különkiadás):

The Night Manager (Susanne Bier)

Legjobb forgatókönyv (minisorozat, film vagy különkiadás):

The People vs. O.J Simpson: American Crime Story

Legjobb tévéfilm:

Sherlock: The Abominable Bride

Legjobb reality-verseny:

The Voice

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása