Weskó

Tényleg ennyire kell nekünk az a fránya jack dugó?!

2016. november 17. 12:51 - Molnár Balázs L.

maxresdefault_1.jpg

Hatalmas elégedetlenség töltötte el az embereket, amikor kiderült az új Apple zászlóshajóról, hogy már nem tartalmaz 3,5mm-es jack csatlakozót. Mondjuk már jó fél évvel a megjelenés előtt tudtuk, hogy nem lesz benne. Valamilyen szinten megértem őket, hisz ha valaki vett egy 40 ezres Beats fejhallgatót, ami egyébként szintén Apple termék most már, és nem használhatja a legújabb Iphone-hoz, azért ott nekem is felmenne a vérnyomásom. De az Apple nem mert kockáztatni, rögtön csomagolt egy átalakítót a telefonhoz, hogy a régi fülesünket is használhassuk hozzá. Majd előálltak egy vezeték nélküli fülhallgatóval, amit stillszerűen AirPodsnak neveztek el, ami az átállást hivatott szolgálni. De nem fog összejönni neki, viszont vannak ennek is jó és rossz dolgai. A kis fülesek kaptak egy belső chipet, amikkel gyorsan és könnyedén tud kommunikálni a telefonunkkal. Használhatóak headsetként is, a füles alján mikrofonok állnak szolgálatunkra, így ezzel akár telefonálhatunk is, de a Apple asszisztensét, a Sirit is zargathatjuk ezen keresztül.

air-pod-pdp-201609.jpg

Siri riadoztatásához pedig csupán kétszer kell kopogtatnunk a fülesre, majd innentől kezdve issza majd a szavaink. Az kérdéses hogy ez lenne-e a legjobb megoldás, hogy folyton b..tatni kelljen a fülünket, ha akarunk valamit kérdezni Siritől. De azt is figyeli a kis füles, hogy éppen beraktuk a fülünkbe, ezt egy lézer szenzor ellenőrzi, így addig sem csatlakozik a telefonhoz, ezzel is spórolva a szuflával. Siri segítségével egyébként azt is lekérdezhetjük, hogy állunk a töltösségi szinttel. Ilyenkor merül fel a nagy kérdés, jó jó de meddig bírják? Természetesen a gyártók állandóan elszállnak a számokkal ilyenkor, amiknek a fele se igaz. Az AirPodsra egy napot mondtak készenléti időre, míg folyamatos zenehallgatással 4-5 órára képes csak. Ellenben a hozzájuk adott tartóka egyben gyorstöltő is, ami elvileg 15 perc alatt 3 órával toldja meg a fülesek használatát. Emelett a másik legnagyobb hátránya, hogy kicsi. Nagyon. És semmi nem tartja a füledben. Innentől kezdve gondolhatod, hogy egy nagyobb mozdulat, egy busz vagy villamos után futás eléggé merész mutatvány. Főleg úgy hogy 160 dollár, ami több mint 40 ezer forint, és ezen még nincs semmi adó. Hogy miért is hoztam fel az Iphone példáját?

htc-bolt-mini-10.jpg

 Oda jutottunk ezzel a cselekedetével az Apple-nak, hogy számtalan gyártó azzal érvel és reklámozza saját készülékét, hogy abban még megtalálható a jack dugó. Most viszont a HTC is az Iphone mezejére lépett, és ők is kihagyták az új HTC Bold telefonjukból. Ellenben ehhez a mobilhoz adnak USB-C fejhallgatót. Mik az előnyők és hátrányok akkor? Kell nekünk a régi csatlakozó? Hátrányoknak szokták mondani hogy zenehallgatás közben nem lehet tölteni  a telefont, hisz csupán az usb csatlakozót találjuk a telefonon. Feljebb már mutattam az Apple megoldását, de az még koránt sem jó helyettesítés szerintem. Az Iphonenál azzal érveltek hogy így vékonyabb tud lenni a telefon. Hova már? Simán elég volt az Iphone 6 vastagsága is, miért nem az akkumulátor időt tornázzák feljebb? Ilyenkor szokott előjönni hogy ott a gyorstöltés. Jobb ha egy nap 6 szor gyorsan feltöltjük a telefont, mintha egyszer reggel és egész nap bírja? Nem hinném. Támogatom az innovációt, a fejlesztéseket, viszont vannak olyanok, amikre még bőven ráfér a munka. Összességében léptek egyet ezek a gyártók az újabb technológia felé, viszont rengeteg hátránya van még jelenleg. Ahogy az USB-C csatlakozónak is, ami már kezd elterjedni egyre jobban. De ide vehetjük az egy-egy konzolgeneráció váltásokat is, ott is kellett pár év mire normálisan használható gépekkel játszhattunk.

bulb.jpg

   Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr6111966111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása