Weskó

Mérföldkő a javából - 100. cikkesblogbejegyzéseskritika

2017. január 27. 17:34 - Molnár Balázs L.

orgfuture_news.jpg

Nos, ez is meglett. Most pedig újabb célok után kell nézni. Január elég menő hónap volt, minden szempontból, még úgy is, hogy van pár nap belőle még hátra. Tavaly év végére elég elhanyagolt lett a Weskó, decemberben például konkrétan 8 cikket sikerült elkészíteni nektek. Ezért elhatároztam, hogy januártól tolom ezerrel, a cél pedig a napi minimum egy volt (hétköznap). Ennek köszönhetően, a mai nappal bezárólag, 27 bejegyzést sikerült felraknom. Ami pedig több mint háromszorosa a decemberi termésnek. Volt itt minden, a Meseteóriák a köbön sorozattól kezdve, számtalan filmkritika, mostanában beindult a tech rész is, szóval azt hiszem, eddig amit elterveztem, egészen jól működik. Persze néha megesik, hogy nem jön össze valami, de próba szerencse. Ezt pedig az élet minden szegmensére érdemes alkalmazni, mint utólag sírni, mi lett volna ha.. Legalább akkor tudod, te megpróbáltad., max nem sikerül, nagy ügy.. Ellenben sokkal jobb úgy lefeküdni este, hogy nyugodt szívvel állíthatod, ma is mindent megtettél a célod érdekében. A száz cikket pedig közel 50 ezerszer olvasták el, aminek most figyelj!, január hónap több mint a felét generálta. Szóval, ja, meglett a száz, de nincs megállás, megyünk tovább, új célokkal, új tervekkel. Hétfőn pedig újra találkozunk, a szokásos reggeli vagy esti érkezésemben. Jó hétvégét! Következő száznál tali. ;)

 

Legolvasottabb cikkek a Weskó-n mindeddig:

komment
Címkék: 100 jubileum azdruva

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr6012160693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása