Weskó

Gyűlölködve találjuk meg az igazit - Hater

2017. február 06. 21:57 - Molnár Balázs L.

hater-dating-app-lifestyle-4-970x647-c.jpg

Gyűlölködve leljük meg az igazit - Ha nem tudtad volna, mi hiányzik az életedből.

 Gyerekek... A Tinder elbújhat a picsába! Itt az igazi párkereső. A lényege marha egyszerű, az alapján dob fel nekünk embereket az alkalmazás, hogy mi az amit közösen utálunk. A profilunk sem a szokásos két-három opció bepipálásával indul el, hanem csomó dolgot feldob nekünk az app, amiket értékelnünk kell, hisz később ezzel találhatjuk meg az igazi párunkat, akivel együtt utálhatunk mindent és mindenkit. Hiánypótló alkotás, valljuk be őszintén.

Négy érzelmet tudunk kifejezni, felfele természetesen az imádat, lefele az utálat, jobbra amit szimplán kedvelünk, balra meg amitől undorodunk. Ezek után jöhetnek az jelöltek, akik hasonlóan utálnak dolgokat, mint mi, ehhez pedig még hozzájön az is, hogy az illető milyen közel található hozzánk.

hater-app.jpg

Egyszerűen nagyszerű.

 Ha már a közös utálkozós témákon túl sem tudsz beszélgetést kezdeményezni, akkor nézz mélyen magadba, vagy dobj be a csevegésbe egy előre megírt kérdést. A vicc az, hogy egyébként simán működhet a dolog, mert egyébként ugyanaz az alapja, mint a többi ismerkedési alkalmazásnak, csupán itt azokat dobja fel az app, akik hasonlóan vélekednek dolgokról. Meg amúgy is, az emberek szeretnek utálkozni, bár hogy miért, az jó kérdés. Mondjuk nincs is annál jobb, mint egy jót utálkozni a csajoddal. Azért az alkalmazás fejlesztői észnél voltak, ezért a témákat ők szelektálják, hogy mégsem egy gyűlölködő platform legyen, és mindenkit az utálkozásra motiváljon. iOS-en már elérhető béta stádiumban, ami holnap jelenik meg, azaz február 8-án, Androidra pedig valamikor a tavasz folyamán.

 Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr1912189508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása