Weskó

Kezdjük moziban a februárt - Michael Keaton mekit alapít

2017. január 29. 21:15 - Molnár Balázs L.

pokemon_osszefoglalo_5.jpg

Február hónap továbbra is nagy jelentőségű filmes fronton, főleg mert egy olyan semmitmondó események történnek, mint az Oscar díjátadó. Filmpremierekben sem szégyenkezhet az év legrövidebb hónapja, mert lesz itt jóság bőven. Kezdjük is akkor az első héttel, ahol olyan filmekkel találkozhatunk mint a Nyomás utána! újra bemutatása, vagy a Kör című film folytatása. Ha minden jól megy, és miért ne menne, keddenként jön az aktuális heti bemutató, hogy a csütörtöki premierre, illetve a hétvégére már tervezhess. ;) Irány a mozi!

 

Jackie

Mindenki ismeri J.F. Kennedy tragikus történetét, az 1963-as Dallasban történt esetet, amikor is egy mesterlövész lelőtte, majd később belehalt a sérülésbe. A kocsiban mellette utazott felesége, Jackie Kennedy. A film az ő történetét meséli el, akit imádtak az emberek, ő volt az a First Lady, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek közelebbi kapcsolatot ápoljanak a Fehér házzal. J.F.K halála utáni eseményeket mutatja be a film. Főszerepben pedig Natalie Portman.

Bemutató: február 2.


Körök

 Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni a Kör című horrorfilmeket. Eddig két rész készült belőle, a harmadig rész pedig majd tíz évet váratott magára. Most pedig elérkezett Samara bosszúja, viszont, mivel a technológia hatalmasat fejlődött, dobniuk kellett a kazettás megoldást a készítőknek, és újabban az interneten terjed a mára már klasszikussá vált ''7napmúlva'' videó. 

Bemutató: február 2.

 

Az alapító 

A McDonald's a XX.század közepén még csak egy átlagos étterem volt, ahol a McDonald's testvérek agymenése az volt, miként lehetne a lehető leggyorsabban elkészíteni a kaját a megrendeléstől számítva. Ekkor bukkant fel egy turmixgépekkel házaló ügynök, Ray Krock, aki azzal az ötlettel állt elő számukra, amivel az éttermükből az egész világot lefedő, hatalmas franchise márkát tudnának felépíteni. 

Bemutató: február 2.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr4912167343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása