Ahogyan megmarkolta, ökölbe szorította a gyönyörű szőke hajat, megfeszültek a fiatal lány hajszálai, amint elkezdte a húzni a földön a tehetetlen testet. A lány érezte a férfi mozdulataiból, hogy rutinból csinálja. Hogy már más lányokkal is csinálhatta. Nem. Most már biztos volt benne. Tudta. De ő már nem harcolt, már nem. Belenyugodott a sorsába, már sírni sem sírt, csak néma csendben tűrt, és várt. Várta, hogy vége legyen. Vége legyen az egésznek. Majd egy ütés érzett az arca jobb oldalán, és minden elsötétült. Az ajtón kattant a zár, a szobán pedig eluralkodott a sötétség. Már teljesen elvesztette az időérzékét. Talán csak pár napja lehet itt, esetleg egy-két hét telhetett el. De már ez sem érdekelte. Az élet számára véget ért. Ezt gondolta. Hogy neki ennyi jutott.Itt és most. Ezt érdemli. Majd ismét kattant a zár, kinyílt az ajtó, fény szűrődött be a vaksötétbe a szobába. Csak homályosan látta az alakot... az alakot, mely tönkretette az életét. Majd ismét irtózatos fájdalmat érzett az arcán. Most a bal oldalán. A férfi tudta, mekkorát és hova szabad ütni, hogy ne legyen maradandó sérülése. Talán katona lehetett. Gondolta a lány. Majd az alakhoz tartozó hang csak ennyit mondott neki:

- Nem akarlak bántani érted?! Szeretlek!Majd ismét megütötte, azonban most már testre mérte a következő ütést. Nem volt magánál teljesen, a füle csengett, szédült, de a férfi tovább kiabált vele.

- Szeretlek, te kurva!

Pár percig még folytatódott a kiabálás, az ütések sorozata, majd hirtelen abbamaradtak. Csend lett. Megnyugodott a szoba. A férfi elment, az ajtót azonban nyitva hagyta. Valamiért sietnie kellett...

 Ha tetszett a könyvrészlet, és szeretnéd támogatni a munkám, kérlek dobj egy lájkot a  Facebook oldalamra,  esetleg oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)