Weskó

Virtuális valóság mobilon #1 - Ilyen otthon mozizni

2016. október 08. 17:40 - Molnár Balázs L.

fb-vr_1.jpg

 Tegnap egész este azzal voltam elfoglalva, hogy egy átfogó véleményt kapjak a virtuális mozizásról. Ez idő alatt leejtettem a brand new telefonom, kétszer lemerült, egyszer meg én aludtam be közben. De most már itt vagyok, lessük meg akkor milyen is otthon beülni a virtuális moziba. Kezdetnek nem árt ha van egy kompatibilis eszközünk, ami egy viszonylag normális telefonban testesül meg, és persze egy VR headsetünk. Már lassan nincs olyan tech cég, aki nem rukkolt volna elő egy VR szemüveggel, PC-ken ott van az Oculus Rift és a HTC Vive, amik valljuk be a 200-300 ezer forintos árukkal, plusz a számítógép árával, ami képes kihajtani ezeket a kütyüket, ott vagyunk hogy 600-700 ezer. Így azt hiszem nem mondok újat azzal, hogy még kicsit távolabb van az, hogy mindenki otthonába legyen egy. Egyébként az Oculushoz tegnap jelent meg egy frissítés, amivel a gépigényen is faragtak, szóval ott már sikerült egy nagyot lépni ebbe az irányba. Mobil eszközökön pedig már van a Samsungnak is saját, az Alcatel is bemutatta a saját elképzelését a Virtuális valóságról, és folyamatosan érkeznek az újabbnál újabb gyártok termékei. Ezek viszont 10-40 ezer forintos tételek.

Tovább
komment

Meseteóriák a köbön #2 - Fecsegő tipegők

2016. október 07. 17:36 - Molnár Balázs L.

fecsego-tipegok-letoltes.jpg

 Már alig vártam hogy újabb izgalmas teóriát hozhassak nektek, most pedig itt vagyok újra. Azt hiszem, nem kell bemutassam a Fecsegő tipegőket, főleg azoknak nem, akik a 90-es években voltak gyerekek. Ilyenkor mindig hálálkodom, talán nem is születhettem volna jobbkor. Rengeteg olyan mesével találkoztam gyerekkoromban, amik hatalmas hatással voltak rám, talán teljesen más ember lennék most, ha nem adatik meg a lehetőség hogy megismerkedjek velük. Ezért innen is hatalmas köszönet a szüleimnek. (Kaptak egy zseniális gyereket cserébe. :D) Nos ebbe a kategóriába tartozik mai alanyunk is, viszont az übercuki meséről most is egy vérbeli beteg elmélettel álltak elő.

Tovább
komment

A lány a vonaton - Kritika

2016. október 06. 20:43 - Molnár Balázs L.

emily-blunt-hd-wallpaper_1.jpg

 Először is nyomás mindenki a moziba, moziünnep van. Minden film, a premierektől kezdve a kifutókig aprópénzért megtekinthető, érdemes most beülni filmezni. Kaptam is az alkalmon, rögtön a premier napján megnéztem A lány a vonaton-t,  amire durván március óta vágyakozom. Előtte gyorsan elolvastam Paula Hawkins regényét, ami alapján készült a film. Így a sztorival már képben voltam, eszméletlen jó kis könyv. Majd innentől fogva csak jobban és jobban akartam már megnézni.

Tovább
komment

3 dolog, amit magával hoz októberben a Faceboo

2016. október 05. 20:20 - Molnár Balázs L.

A Facebook töretlenül fejleszti az alkalmazásait, ezáltal folyamatosan kapunk újabbnál-újabb funkciókat. Október pedig a Messengertől lesz hangos, rögtön 2 feature is bekerült az alkalmazásba. Az első funkció, a titkosított üzenetváltást már a Whatsapp és a Viber is régóta tudja, nyár óta pedig a Messenger is szépen lassan elkezdte bekapcsolni mindenkinél. A héten pedig bejelentették, hogy most már mindenkinél elérhető a funkció. Ez a végpont-végpont közötti kommunikáció annyit tesz, hogy elvileg nem lehet lehallgatni. Sem a Facebook nem tudja, sem egyáltalán senki. De ezt azért kezeljük fenntartásokkal. Jó nagyokkal. De csak akkor működik a funkció, ha mindkét félnél be van kapcsolva, és csakis azon az eszközön tudják használni, amin elindították. Nem lehet folytatni a számítógépen, vagy tableten. Illetve fordítva.

Képtalálat a következőre: „messenger secret conversations”

A következő opció amit kínál a Facebook, az egy lehetőség mindenkinek egy privát webshop készítésére. Mivel már lehet pénzt is utalni, ezért gondoltak egyet, és kitalálták az apróhirdetést. Ide feltehetjük használt, megunt tárgyaink. Majd feltöltjük a dolgainkról készített képet, nevet adunk nekik, rövid leírást, és persze az árát, illetve megadjuk milyen kategória és hogy hol is vagyunk találhatóak. Majd aki megszeretné vásárolni a termékünk, az dobhat is egy üzenetet nekünk, hogy hol és mikor nézheti meg. Egyelőre pedig még csak az Államokban, az Egyesül királyságban, Új-Zélandon és Ausztráliában érhető el.

Képtalálat a következőre: „facebook marketplace”

Utoljára pedig egy elég nagy másolást ejtett meg ismét a Facebook, még pedig az eltűnő képek és videók funkciót. Ez pedig már jól ismert a Snapchat alkalmazásból, ahonnan már sikeresen lemásolták az önmegsemmisítő fotó és videó megoldását, majd elhelyezték az Instagramban. Itt viszont 24 órán belül eltűnő tartalmakat tudunk majd generálni, illetve a megszokott módon szerkeszteni, írni rá, rajzolni, filterezni. Ez pedig nem más, mint a Messenger Day. Legalábbis eddig, még nem végleges a név. Szokásához híven a Messenger bőszen menti a képeink és a videóink, így ezekről is lesz másolat. Egyelőre csak Lengyelországban elérhető, ott folyik a tesztelése.

Képtalálat a következőre: „messenger day”

 

komment

Meseteóriák a köbön #1 - Spongyabob kockanadrág

2016. október 05. 17:14 - Molnár Balázs L.

Eszméletlen jó dolgokra lehet lelni az interneten, csak keresni kell egy kicsit. Régebben már találkoztam velük, de most hogy már pörög a Weskó blog, gondoltam gyorsan lecsapok a témára, találtam pár oldalt ahol régi mesék teóriáira leltem, ahol azt taglalják, hogy igazából miről is szóltak. Számtalan az én gyerekkoromban menő meséről jelentek meg hasonló fantáziálások, manapság sajnos már a színvonal említésre sem méltó. Így olyan mesékről olvashatsz majd e cikksorozat részeiben, mint a Hey, Arnold, Garfield, Edd, Edd és Eddy vagy a Fecsegő tipegők. Jó sok van, így garantáltan mindig lesz valami új. Na de vágjunk is bele, első mesénk a Spongyabob kockanadrág lesz (mai napig imádom és nézem), és amúgy nem is tűnik akkora hülyeségnek az elmélet, persze csupán kitalációk, így tessék a helyén kezelni a dolgot.

Atomkatasztrófa

A mese szereplői egy atomrobbanás sugárzása által formált lények, ezzel magyarázva miért is ilyenek. Amit pedig magyarázhat az hogy Bikini-atollnál 1946-ban az Amerikai kormány egy vízalatti atomrobbanást hajtott végre, ezzel magyarázva Bikini fenék nevét is. Plusz volt olyan rész is, amiben magát a gombafelhőt is megszemlélhettük, ami csak megerősíti az iménti felvetést. Ráadásként arra is választ kapunk ezzel, hogy hogy lehet egy ráknak egy bálna a lánya, vagy egy ananász hogy nőhet ki a tengerben. Más teóriák szerint pedig a Rozsdás Rákolló pedig egy rákcsapda, míg Plankton étterme, a Veszélyes vödör ahova a kutya se jár,  egy beetető vödör.

Mindenki drogfüggű

Egy marihuánát használó fórumról indult elképzelés szerint pedig, minden karakter él valamilyen tudatmódosító szerrel. Spongyabob meth-függő, Patrik marihuánát szív, Tunyacsáp heroinozik, míg Rákúr masszív kokain használó, Szandi pedig alkoholista. Mondjuk egy ilyen fórumtól maximum ennyi volt elvárható, viszont ez is egy elképzelés. Ők már csak ilyenek.

A hét főbűnről mintázták őket

Az utolsó meglátás szerint pedig, a karaktereket a bibliai hét főbűnről mintázták. Itt Patrik a lusta, Szandi kapta a kevélységet, Rákúr természetesen a fösvény, Tunyacsáp lett a haragos, Csigusz torkos és Plankton irigy. Spongyabobnak pedig a bujaság jutott, amit hát nem tudom hogy mennyire passzol hozzá.

Nos ez lett volna az első rész, némelyik teória egész elborult, valamelyik pedig már már hihető kategóriába esik, de mint már említettem mindegyik csak kitaláció, semmi valóságalapjuk nincs, ezért ajánlatos nem komolyan venni ezeket, ellenben érdekesek.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)

További részek:

2.rész - Fecsegő Tipegők

fecsego-tipegok-letoltes_3.jpg

3.rész - Hey, Arnold

landscape-movies-hey-arnold_2.jpg

4.rész - Phineas és Ferb

we_re_gonna_build_a_rollercoaster_2_1.jpg

5.rész - Propaganda mesék

med_1438251257_image_2_1.jpg

6.rész - Fosterék háza képzeletbeli barátoknak

168802_0_1.jpg

7.rész - Görcs ikrek

the-cramp-twins-new-pictures-8_1_1.jpg

8.rész - Bátor a gyáva kutya

1003763-gallery-of-courage-the-cowardly-dog-backgrounds_1_1.jpg

 

 

 

komment

Itt az IOS-t futtató okostükör

2016. október 03. 13:18 - Molnár Balázs L.

Egy férfi úgy döntött, hogy nem elég neki a jól megszokott tükör, fogta, és rádobott egy IOS 10-es rendszert. Be is mutatta egy Youtube videón, mire jutott az elképzelése. Elvileg a tükör 45 másodperc inaktív használat után alvó üzemmódba helyezi magát, majd egy újratapintással rögtön felébred. Kérdés az, gondolom mindenki jól tudja milyen az amikor egy tükör tiszta ujjlenyomat, hogy jól át-e gondolta ezt a koncepciót, vagy csak egy hirtelen ötlettől vezérelve összedobta gyorsan. Minden esetre érdekes koncepció, de nem hinném hogy lesz ennél több. Aztán a fene se tudja.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még sok sok hasonlót, dobj egy lájkot vagy/és oszd meg a barátaiddal. Iratkozz fel meg minden amit ilyenkor el kell mondani, de ha már lájkoltad a Facebook oldalt hatalmas pacsi érte!

komment
Címkék: okostükör IOS10

Véget ér az Archer

2016. október 02. 17:24 - Molnár Balázs L.

A szívem szakad most meg, hogy pont nekem kell erről a dologról írjak. Számomra az egyik legkedvesebb sorozat, az Archer hamarosan véget ér, a készítője Adam Reed bejelentette hogy a 10.évaddal bezárólag a sorozat is véget ér. Viszont öröm az ürömben, hogy nem a csatorna kaszálta el a sorozatot, hanem a Adam Reed (a készítő), így ténylegesen egy jó lezárást tudnak majd felvezetni, és elkészíteni. Így sajnos már csupán három évadnyi Archer vár ránk, és arról is szó esett, hogy az eddigi 10-13 részes évadok helyett, rövidke 8 résszel kell beérjük évente. Valamikor 2019-ben érhet véget az Archer. De addig is fel a fejjel, a Comedy Central még csak most kezdte el szinkronosan sugározni a hetedik évadot, így aki még nem látta, annak erősen ajánlott a megtekintése. (Egyébként angolul ajánlom mindenkinek, mint úgy általában minden filmet vagy sorozatot.)

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még sok sok hasonlót, dobj egy lájkot vagy/és oszd meg a barátaiddal. Iratkozz fel meg minden amit ilyenkor el kell mondani, de ha már lájkoltad a Facebook oldalt hatalmas pacsi érte!

komment
Címkék: archer 2019 égveled

Ha október, akkor irány a mozi!

2016. október 01. 17:48 - Molnár Balázs L.

Az év utolsó negyedévébe lépünk, és ezt a mozikban is érzékelhetjük. Október eszméletlen jó hónap lesz moziba járás szempontjából, csupa jó filmmel kényeztetnek minket a forgalmazók. Kezdésként rögtön egy Seth Rogen vígjáték nyitja a hónapot, méghozzá a Virsliparti, ami egyébként egy 18-as karikás animációs film. Röviden a film története annyi, hogy vajon mi játszódhat le egy bevásárló központ húsosztályán egy virsli fejében? Zseniális. :D nézzétek meg az előzetest. Olyan színészek adják majd a hangjukat az ételeknek mint Seth Rogen, James Franco, Jonah Hill, Salma Hayek, Edward Norton, Paul Rudd és Kristen Wiig.

Bemutató: Október 6. 

A lány a vonaton

Következő filmünk a hónapban, A lány a vonaton, Paula Hawkins bestsellerének filmadaptációja. Volt szerencsém a könyvvel, és valami elképesztően lehengerlő alkotás. Azt hiszem ha fele annyira jó lesz, mint a könyv, már láttam egy jó filmet. Történet egy nő eltűnéséről szól. Rachel (Emily Blunt) mindennap ugyanazon a vonaton utazik, majd az ablakon kinézve, a már megszokott környezetet látja. Mára már pedig az egyik háznál, már már ismerősnek véli az ablakból látott párt, akik boldogságára vágyik, mivel ő már a munkáját is elvesztette és alkohol problémákkal küzd. Majd egyik nap, a pár női tagja eltűnik. Mindenkinek ajánlom a könyvet, garantáltan áll leesős lesz. A filmről pedig ha sikerült minél előbb megnéznem, jövök kritikával is. Főszerepekben: Rebecca Ferguson, Emily Blunt, Lisa Kudrow, Luke Evans, Justin Theroux és Haley Bennett.

Bemutató: Október 6. 

Kubo és a varázshúrok

Még mindig október első hetében vagyunk, ismét egy animációs film amit a LAIKA animációs stúdió készített el, akik már olyan filmeket jegyeznek mint a Paranorman vagy A doboztrollok.  Kubo egy kis faluban él, és azzal keresi a kenyerét hogy történeteket mesél a varos lakóinak. Azonban egyszer csak véletlen megidéz egy szellemet a múltjából, aki bosszúra szomjas. Kubo a menekülés során összeál Bogárral és Majommal, majd együtt nagy kalandra indulnak, amiben a családja megmentésére indulnak, és az apja legendáját is megpróbálják megfejteni, ki a világ legnagyobb szamurája volt. Szerintem kötelezően nézős lesz ez is.

Bemutató: Október 6. 

Inferno

Következő filmünkben Magyarországra látogatunk, ugyanis Tom Hanks nálunk forgatta az Inferno című filmjét. Amiben Langdon professzor bőrébe bújik, aki újabb kihívások elé néz. Egy Olaszországi kórházban ébredve rádöbben, hogy semmire sem emlékszik. Egy Sienna nevű hölgy érkezik hozzá, hogy segítsen neki, mert a professzort valakik üldözőbe vették. Mindehhez pedig egyedül Dante kultikus könyve, a Pokol pár sora lehet segítségükre.

Bemutató: Október 13. 

Lángelmék

Huszadikán pedig egy újabb őrült vígjátékra ülhetünk be, ha úgy tartja kedvünk. Szereposztásnak megkaptuk napjaink legfelkapottabb nevettetőit, Owen Wilson, Zach Galifianakis, Kristen Wiig és Jason Sudeikis. Igaz történet alapján, mely Amerika egyik legnagyobb bankrablását meséli el, de a rosszfiúkról koránt sem mondható el ugyanez.

Bemutató: Október 20. 

Jack Reacher: Nincs visszaút

Jack Reacher pedig idén októberben visszatér, pedig nem volt egy nagy durranás az első rész sem. Így Tom Cruse ismét nyomozósdiba kezd, most a volt csapata tagjait kezdték el gyilkolni. Első számú gyanúsított a jelenlegi vezető, de Jack ebbe nem nyugszik bele, és saját kezébe veszi az irányítást.

Bemutató: Október 20. 

Tökös ötös

A hónap végén pedig még két film érkezik, az egyik ezekből a Tökös ötös, ami egy gazdag francia család gyerekéről szól, Samuelről aki suli helyett bulizni jár a haverokkal. Erre pedig szülei is rájönnek, és többé nem tolják a segge alá a széket. Ezért hogy pénzhez jussanak, belevágnak a fűbizniszbe.

Bemutató: Október 27. 

A könyvelő

Utoljára pedig már csak Ben Affleck A könyvelője maradt, ami bitang ígéretesnek tűnik. Affleck karakterét jobban érdeklik a számok mint az emberek. Ezért később már bűnszervezeteknek is elkezd könyvelni, rengeteg pénz mos tisztára, ennek hála pedig a kormány is felfigyel rá. Majd felkérik egy tech cég milliós hiányának betömésére. Innentől viszont emberéletek is veszélybe kerülnek.. Főszerepben akkora színészekkel találkozhatunk mint Ben Affleck, Anna Kendrick, J.K Simons és Jon Bernthal.

Bemutató: Október 27.

komment
Címkék: mozi október

Hasznos alkalmazások #2 - Papier

2016. október 01. 10:32 - Molnár Balázs L.

Itt vagyok újra, nem felejtettem el, csak kicsit elcsúsztam időben és térben. Helyzet az hogy most nem egy mobilos alkalmazással érkeztem, hanem egy egész pofás kis Google Chrome bővítménnyel. Fontos tisztázni még itt az elején, csak olyan holmikkal toppanok be hetente, amit vagy rendszeresen én is használok, vagy használtam és menő cucc volt. A Papier egy jegyzetelő bővítmény, ami annyit jelent, hogy ha bármikor új lapot nyitunk a böngészőben, akkor egy teljesen üres lapot kapunk, ahova bármit felírhatunk, majd azt automatikusan elmenti. Ha bezárjuk a böngészőt, vagy éppen kikapcsoljuk a gép, akkor is az a szöveg ott fog várni ahányszor megnyitjuk a chrome-t vagy egy új ablakot. Persze alap szerkesztési funkciókkal is fel van szerelkezve, mint például kövér és dőlt betűtípus, de azonnali nyomtatás lehetősége és éjszakai móddal is rendelkezik.Elég hasznos kis cucc, ha valakinek sok dolgot kell a fejében tartania, vagy gyorsan fel kell valahova írnia valamit. Én például cikkek vázlatait is tárolom így, hogy garantáltan ne felejtsem el.

Kipróbálom

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még sok sok hasonlót, dobj egy lájkot és oszd meg a barátaiddal. Iratkozz fel meg minden amit ilyenkor el kell mondani, de ha már lájkoltad a Facebook oldalt hatalmas pacsi érte, ha meg még nem, akkor megkérdezhetem hogy MIRE VÁRSZ MÉG???

komment

Feltörték a Tesla Model S-t

2016. szeptember 28. 17:55 - Molnár Balázs L.

Kinai kutatóknak sikerült feltörniük napjaink egyik leginnovatívabb autóját

Kínai kutatók sikeresen feltörték napjaink egyik leginnovatívabbnak számító autógyártó cégének autóját, a Tesla Model S-t. Keen Security Labs dolgozóinak sikerült átvenniük az irányítást egyes Tesla modellek felett, még hozzá annyira, hogy használni tudták távolról vezérelve a fékeket, a lámpákat, bezárhatták az ajtókat, de az ülést és a tetőablakot is tudták állítani. Videó is készült az esetről, természetesen mielőtt meséltek volna nekünk a hibáról, jelezték a Tesla felé, akik már a legújabb frissítéssel orvosolták is a hibát. Elsősorban a kutatók az autóban elhelyezett érintőképernyő felett vették át az uralmat, ami ezután nem reagált semmilyen nyomogatásra, majd ezek után képesek voltak a fent leírtak véghezviteléhez. Ezt a hibát is csak akkor tudták kihasználni, ha az autó felcsatlakozott az internetre, például amikor egy töltőállomást keresett. Szóval bármelyik WIFI hotspotnál. Ami azért elég ijesztő önvezető autó lévén, egy ekkora hiba, de amíg ilyen keretek között jönnek rá a hasonló problémákra, addig nincs baj. Viszont rossz kezekben.. 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még sok sok hasonlót, dobj egy lájkot és oszd meg a barátaiddal. Iratkozz fel meg minden amit ilyenkor el kell mondani, de ha már lájkoltad a Facebook oldalt hatalmas pacsi érte, ha meg még nem, akkor megkérdezhetem hogy MIRE VÁRSZ MÉG???

komment
süti beállítások módosítása