
Tegnap hajnalban amikor sétikáltam hazafele, mert természetesen a legutolsó vetítésre sikerült eltámolyognom, aminek hála későn is értem haza. Betettem a fülesem, elindítottam valami zenét és elkezdtem gondolkozni a kritikán, fejben összeraknia dolgokat, hogy miről is szeretnék írni nektek. Majd egyszer csak annyit vettem észre, hogy egy őslakos indián örömlány megállt előttem, mint később megtudtam. Kivettem a fülemből a fülhallgatót, majd nyitott szájjal rágót csámcsogva megkérdezte orrhangon: Ke' szex?
Az ezredforduló környékén szerintem senki nem gondolta volna, hogy egyszer ide jutnak el a tévésorozatok. Emberek tízmilliói rajonganak értük, és olyan világsztárok játszanak bennük, akiket régen csak a moziban tudtunk volna elképzelni. Ez mára már a múlt, és kialakult egyfajta sorozatmánia, aminek én is oszlopos tagja vagyok. Így minden évben a már meglévő több mint 30-40 sorozatom mellé, bizony csatlakozik 3-4 új, így nem hogy nem elég ha egy nap 30 órából állna, de egy élet is kevés rájuk, ezért érdemes jól megválasztani, mit is nézünk ebben a rohanó világban. Ősszel pedig ezeket biztos elfogom kezdeni, és neked is ajánlom őket.






