Weskó

Megölt egy embert az önvezető autó, hogyan tovább?

2018. március 26. 23:11 - Molnár Balázs L.

21uber-2-master768.jpg

Múlthéten megtörtént az első haláleset, amit önvezető autó okozott/részt vett benne.  Méghozzá a kis hazánkból kitiltott Uber önvezető autója gázolt halálra egy gyalogost, ekkor pedig teljesen önvezető üzemmódban közlekedett az autó. Bár a gyalogos az ütközést túlélte, a sérüléseibe belehalt a kórházban. Erre pedig rögtön le is csaptak az önvezető autókban kétkedők, akik persze már jó előre megmondták, hogy bizony az önvezető autók veszélyesek.

Tovább
komment

Megszűnik az ingyenes zenehallgatás a Youtube-n

2018. március 25. 20:40 - Molnár Balázs L.

youtube_logo.jpg 

 Elég rossz idők közelegnek a Youtube-n ingyenesen zenét hallgató felhasználókra. Méghozzá azért, mert a Youtube szándékosan próbálja majd az embereket kvázi kikészíteni a rengeteg reklámmal, ezzel pedig lehetetlenné téve a zenehallgatást. Közölte egy interjúban a Youtube zenékért felelős vezetője.  Na nem mintha mostanában nem lennének rogyásig pakolva reklámokkal.

Tovább
komment

Itt az elektromos Mercedes, csak épp a kínaiak gyártották le

2018. március 23. 22:12 - Molnár Balázs L.

s0-modele--mercedes-gla.jpg

Kis hazánkban még mindig az a hit él, hogy minden kínai koppintás, illetve ami ott készül, az egyenlő a gagyival. Akármennyire is bejöttek a prémium telefongyártók és egyre minőségibb dolgokkal állnak elő, azért még mindig nem hazudtolják meg magukat, ha hitvány másolatról van szó.

Tovább
komment

Egy startup, ami azt ígéri, megőrzi a tudatod a jövő számára

2018. március 19. 23:32 - Molnár Balázs L.

brain-machine-2-640x356.jpg

Ott tartunk jelenleg, hogy a mesterséges intelligencia egyre nagyobb és nagyobb teret nyer magának, mi pedig azt várjuk már, mikor tudjuk a tudatunkat átmenteni egy számítógépbe, hogy az örökké valósággá megmaradjunk létezni. Nos, ezt a tézist már rengeteg film és könyv megénekelte, azonban ahol jelenleg tart a tudomány, ez egyelőre lehetetlennek tűnik. Már csak azért is, mert még magát a tudatot sem tudjuk megmagyarázni.

Tovább
komment

A legjobb játék a kampányidőszakban, avagy hogyan legyünk korruptak

2018. március 14. 23:09 - Molnár Balázs L.

yxxktkqturbxy83mmeynddkntg2ymuxymrlmzm4mwqyzdjmmjk0mzzmns5qcgvnkpudam0chm0uqm0lzjmfzqmuzqg8.jpg

Micsoda gyöngyszemre leltem ma, atyaég. Nagyban dübörög kis hazánkban a választási kampány, amikor is befut ez a hiánypótló alkotás, amiben nekünk kell eligazodni a korrupció fertőjében és egyensúlyozni az erkölcsi határok és a gátlástalanul szétlopó, közbeszerzéseken nevelkedett emberek veszedelmén. A koncepció egészen egyszerű, egy szöveges játékról van szó, mi pedig egy várost irányítunk. A polgármester rögtön figyelmeztet minket a játék elején, hogy ám nem olyan korrupt az önkormányzat, mint azt mondják.

Tovább
komment

Büntet az új Rimac, porrá aláz minden villanyautót

2018. március 07. 23:13 - Molnár Balázs L.

aknkcbjrmgmyjxtaaqju-770x433.jpg

 Még tavaly év elején írtam, hogy a szomszédban valami brutális elektromos autók gyártásába kezdtek a Rimac Concept One-al, most azonban kijött az új modell, ami legyalul mindent, ami szembe jön vele. Bár ha Richard Hammondról van szó, akkor már más a leányzó fekvése. (Rommá törte a The Grand Tour forgatásán, amiből összesen 8 darab készült egyébként.) 

Tovább
komment

Detroit, avagy a feketék nem felejtenek - Kritika

2018. március 01. 23:06 - Molnár Balázs L.

hero_detroit-2017.jpg
 Kathryn Bigelow a Bombák földje után ismét egy olyan történelmi eseményhez nyúlt hozzá, ami Amerika történelmében olyan mély nyomot hagyott, ami mindmáig rányomja a pecsétet a tengerentúli álomra. 1960-as években és utána is tombolt a rasszizmus, a négerek elítélése és vegzálása. Ezt pedig nem tűrték tovább, Detroit város szerte lázadások törtek ki, gyújtogattak, fosztogattak és elloptak mindent, ami mozdítható volt. Erre a kormány válaszul kivezényelte a Nemzeti Gárdát is, hogy ugyan tegyenek már rendet. Azonban a helyi erők olyannyira túlzásba vitték a dolgot, hogy számtalan fekete jutott a fegyver rossz oldalára.

Tovább
komment

Búcsút inthetünk a SIM kártyáknak?

2018. február 26. 19:49 - Molnár Balázs L.

galaxy-s8performancesimtrayl.jpg

 Az ARM már nagyban azon tevékenykedik, hogy leváltsa a SIM kártyákat a mobilokban, illetve előkészítse az IOT támogatással rendelkező eszközök támogatását. Ki az és mi az ARM? Az ARM a Qualcomm, a Samsung Exynos, de az Apple A szériás processzormagjainak az architektúráját fekteti le. És hogyan váltaná le a már meglévő fizikai SIM kártyákat az ARM?

Tovább
komment

Érkezik az első mobilprocesszoros laptop, a HP mutatja be

2018. február 24. 22:09 - Molnár Balázs L.

 hp_big.jpg

A Qualcommal léptek partnerségre, hogy elkészítsék az első ARM processzorral szerelt laptopjukat, ami kvázi egy tablet még mindig, vagyis hibrid, mert csatolható hozzá a billentyűzet, ezzel pedig a laptop megnevezés már nem is annyira helytálló.

Tovább
komment

Cigány az űrben!

2018. február 15. 23:15 - Molnár Balázs L.

20160824lajko--cigany-az-urben.jpg

 Hamarosan érkezik a Lajkó - Cigány az űrben című fekete komédia, amit Lengyel Balázs jegyez és mocskos jónak ígérkezik az előzetes alapján. A sztori teljesen abszurd, egy fiktív történelemre épít, miszerint az oroszok nem is egy Lajka nevű kutyát küldtek az űrbe, hanem egy Lajkó nevű cigányt. Szóval a Lajkó, aki egyébként permetező pilóta, megadatok a lehetőség, hogy harcba szálljon az észt, német és mongol társával, hogy végül ő lehessen az első, aki járt az űrben.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása